2024. március 28., csütörtök
KOSZOVÓ

Erőszakossá vált a koszovói ellenzék tiltakozása

Erőszakossá vált a koszovói ellenzék tiltakozása pénteken Pristinában, amikor a kormány és a parlament előtt tüntetők Molotov-koktélokkal dobálták meg a rendőröket, és többször is összecsaptak velük, végül a hatóságok visszaszorították őket.

Az ellenzéki képviselők könnygázgránátot dobtak a terembe (Fotó: Beta)

Az ellenzéki képviselők könnygázgránátot dobtak a terembe (Fotó: Beta)

A koszovói parlamentben a képviselők a köztársasági elnök személyéről szavaznak, az ülést azonban többször is meg kellett szakítani, mert az ellenzéki képviselők könnygázgránátot dobtak a terembe. A házelnök több ellenzéki képviselőt felfüggesztett, volt, akit rendőrök vezettek el. Az ülésen heves vita folyt Hashim Thaci jelenlegi külügyminiszter megválasztásáról. Az ellenzék bírálta a politikus egész eddigi tevékenységét, emellett korruptnak, hataloméhesnek és megosztó személyiségnek nevezték, az alkotmány szerint viszont - fogalmaztak - a köztársasági elnöknek egységesítenie kell a nemzetet.

A három legnagyobb ellenzéki párt, az Önrendelkezés (Vetevendosje), a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) és a Koszovói Kezdeményezés (Nisma per Kosoven) szeptember óta tojásdobálással, fütyüléssel és könnygázzal akadályozza a parlament munkáját azt követelve, hogy Isa Mustafa kormányfő vonja vissza aláírását a Szerbiával tavaly augusztusban Brüsszelben kötött megállapodásról, és bejelentették: mindaddig akadályozzák a munkát, amíg követelésük nem teljesül. A Hashim Thaci elnökké választása elleni tiltakozás újabb pontja volt az ellenzéki egyet nem értésnek.  Bejelentették: március hetedikéig tiltakoznak, akkor jár le ugyanis az elnökválasztás határideje, azaz ha addig nem lesz új elnöke Koszovónak, előre hozott választást kell kiírni.

A köztársasági elnök megválasztásához első és második körben kétharmados többségre van szükség, azaz a 120 képviselő közül 80 kell, hogy rábólintson Hashim Thaci jelölésére. Amennyiben ez nem történik meg, a harmadik körben már 61 voks is elegendő, azzal a kitétellel, hogy a szavazáskor 80 képviselőnek a teremben kell tartózkodnia. Thacira első körben a jelen lévő 81 képviselő közül ötvenen, a szintén a Thaci vezette Koszovói Demokrata Párthoz (PDK) tartozó Rafet Ramára pedig - akit gyakorlatilag csak azért jelöltek, Thacinak legyen kihívója - négyen szavaztak, 27 voks érvénytelen volt.