2024. március 29., péntek

A legjobb hal Szerbiából

Halfeldolgozó üzem nyílt Szendrőn

A németországi PTC Germany képviselőinek tegnap Aleksandar Vučić miniszterelnök átadta Szendrőn (Smederevón) a halfeldolgozó gyár kulcsait. Az új üzemben 300 munkás foglalkoztatnak majd.
A szerb kormány, Szendrő városa és a PTC Germany hal- és tengeriállat-forgalmazó vállalat tavaly októberben írt alá együttműködési szándéknyilatkoztatot. Ezt követően a német vállalat Szendrő városától 3 millió euróért egy 3 ezer négyzetméteres csarnokot bérelt ki, az odavezető 2,5 kilométeres úttal és az infrastruktúrával együtt. A sikeres bérleti szerződés után a város kötelezte magát egy 500 négyzetméteres hűtőhűz megépítésére, a PTC Germany pedig azt vállalta, hogy a hűtőházban 100 embert foglalkoztat.
Vučić a tegnapi kulcsátadás alkalmával elmondta, hogy Szerbiából minőségi halat fognak szállítani külföldre, és felszólította a beruházókat, hogy minél előbb nyissanak haltenyésztő üzemeket, és foglalkoztassanak minél több munkást.
– Innen szállítják majd a világba a különféle tengerekből származó legjobb halat, kiváltképp lazacot, hiszen a szerbiai lazac 300-szor jobb, mint a török. Biztos vagyok benne, hogy a németországi beruházók helyesen döntöttek, amikor Szerbiát és Szendrőt választották – nyiltakozta Vučić.

A szendrői gyár a teljes kapacitását, vagyis az évi 30 ezer tonna hal feldolgozását három év alatt éri el. Kezdetben a feldolgozandó halat külföldről szállítják az országba, de a vállalat szerint keresik a lehetőséget, hogy szerbiai alapanyagokkal dolgozzanak. Az idén 100 ember juthat munkához, 80 százalékuk nő, a maximális termelési kapacitás elérésekor azonban már 300 munkást foglalkoztatnak.

A PTC Germany vállalatnak Németországban, Lengyelországban, Törökországban és Ukrajnában vannak üzemei, a termelési alapanyagok jelentős részét pedig a Távol-Keletről szerzi be.