2024. március 28., csütörtök

Több száz kenyai áldozatot követelt az al-Shabaab iszlamista szervezet támadása

Mintegy kétszáz kenyai katonát ölt meg az iszlamista szomáliai szervezet, az al-Shabaab egy januári támadásában - jelentette be csütörtökön a szomáliai elnök egy interjúban. A kenyai hadsereg szóvivője cáfolta az áldozatok magas számát.

Hasszán Sejk Mohamud egy tévéinterjúban azt mondta, hogy legkevesebb 180, de az sem kizárt, hogy 200 kenyai katona vesztette életét a támadásban, amelyet az al-Shabaab iszlamista fegyveres szervezet intézett január 15-én az Afrikai Unió békefenntartó missziójának (AMISOM) egyik szomáliai katonai tábora ellen.

David Obonyo ezredes, a kenyai hadsereg szóvivője tagadta, hogy ekkora veszteség érte volna országa hadseregét, ugyanakkor nem volt hajlandó felfedni az általuk hitelesnek tartott adatot. Mint mondta: minden részletről beszámol Kenya, amint a támadást kivizsgáló testület befejezi munkáját.

A támadásról beszámoló hírek annak idején "több tucat" halottról szóltak. Maga az akció a következőképpen történt: az al-Shabaab egy öngyilkos merénylője gépkocsival nekihajtott a kenyai határnál lévő Cee Cadó-i támaszpont kapujának, robbantott, majd a szervezet több tucat fegyverese behatolt az AMISOM-bázis területére. Az al-Shabaab azt állította, hogy emberei elfoglalták a tábort, és 61 kenyai katona holttestét számolták össze.

A Reuters brit hírügynökség megjegyzi, hogy a támadás után a kenyai közvéleményben és az ellenzékben erősödött a nyugtalanság a szomáliai katonai jelenlét miatt.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges al-Shabaab már több ezer ember haláláért felelős Szomáliában. A szervezet korábban Szomália jelentős részét - a fővárost is - uralta, de az elmúlt években az afrikai uniós katonák segítségével sikerült kiszorítani Mogadishuból és az ország nagyobb városaiból. Az al-Shabaab azóta a hagyományos fegyveres harc helyett gerillahadviselést folytat, és főleg öngyilkos merényleteket követ el az országban állomásozó külföldi - kenyain kívül ugandai és burundi - katonák, a 22 ezer fős AMISOM támaszpontjai, járműoszlopai ellen.