2024. április 20., szombat

Migránsok késeltek meg migránsokat Belgrádban

Migránsok közötti leszámolás történt Belgrádban az autóbusz állomás melletti parkban. Egy marokkói migránst könnyebb sérülésekkel szállítottak a Katonai Orvostudományi Akadémiára. Az összetűzésben résztvevők mind kiskorúak, 16-17 éves férfiak.

A Szerbiai Rádió és Televízió értesülései szerint három marokkói fiatal azt mondta a rendőrségnek, hogy ők már a parkban voltak, hat algériai fiatal pedig később érkezett és rájuk támadt. Állítólag megpróbálták kirabolni őket. A szemtanúk elmondása szerint mindkét csoport késeket ragadott, azokkal támadtak, illetve védekeztek.