2024. április 19., péntek

Szabadkán és környékén elvétve tartózkodnak menekültek

A helyiek és a magyar határőrök csupán négy-ötfős csoportokkal találkoznak

Csak kisebb számban láthatók közel-keleti menekültek a Szabadkához tartozó határ menti településeken. A korábbi tömeges vonulástól eltérően ezúttal kisebb, legfeljebb négy-ötfős csoportok láthatók Palics, Hajdújárás és Királyhalom határában.

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

Haskó István, a hajdújárási helyi közösség elnöke lapunknak elmondta, ebben a faluban egyáltalán nem láthatók menekültek, kollégája, Katona Róbert, a királyhalmi helyi közösség első embere pedig arról számolt be, hogy ebben a faluban ugyan ismét megjelentek, de csak szórványosan, kisebb csoportokban, ráadásul a korábbiaktól eltérően nem táboroznak itt le, hanem továbbmennek a határ felé.Mint elmondta, nem tudni azt se pontosan, hogy mivel jönnek, valószínűleg taxisok szállítják őket, akik valahol, kevésbé lakott területen teszik ki az embereket. Tegnap délután sem a két falu központjában, sem a határ menti övezetben nem találkoztunk menekültekkel, a határon felállított kerítésen nem láttunk olyan nyomokat, mintha valakik esetleg megkísérelték volna azt átvágni. A határ szerbiai oldalán a hajdújárási felüljárón találkoztunk a határrendőrség dzsipjével, innen figyelik a környéket. A másik oldalon, a drótkerítés mellett a magyar határrendőrök szabályos távolságokban a teljes szakaszt felügyelik. Hajdújárás határában, a Tőzeg erdőnél érdeklődésünkre azt mondták, ezen a határszakaszon egyáltalán nem láttak menekülteket, úgy hallották, valamivel feljebb egy nyolcfős csoport haladt el korábban. Tőlünk nem messze egy elhagyatott, romos határőr-laktanya található, azt is körbejártuk, de sem menekülteket, sem általuk szétdobált szemetet nem láttunk. A magyar határrendőröknek szemmel láthatóan semmi dolguk a túloldalon, mint mondták, nem tapasztaltak mozgást a szerb oldalról.

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

Palicson is hasonló a helyzet, itt a nyári időszakban, mielőtt Magyarország kerítést emelt volna, a menekültáradat a Lopudska utcán keresztül menetelt a határ felé. A helybeliektől megtudtuk, hogy itt is az a jellemző, ami Királyhalmon, szórványosan kisebb, négy-ötfős csoportok jelennek meg és mennek a kerítés irányába. A szerb határrendőrök időről időre itt is megjelennek és figyelik a terepet.

A tapasztaltak alapján megállapítható, hogy a szerb–magyar határszakaszon nincs és nyilvánvalóan nem is várható ismét nagyobb menekültáradat, tekintve, hogy a kerítés az emberek útját állja, és még ha meg is próbálnának drótvágó vagy ásó segítségével átjutni, a magyar oldalon lévő hőkamerák és a sűrűn felsorakozott határrendőrök igen gyorsan feltartóztatnák őket.