2024. március 28., csütörtök

Pályázat a Kishegyes díszpolgára címre

A javaslatokat február 29-éig kell eljuttatni

A kishegyesi helyi közösség tanácsa pályázatot ír ki a település díszpolgári és tiszteletbeli polgári címének, valamint dicsérő oklevelének odaítélésére a 2016-os évben. A Kishegyes díszpolgára címet olyan kishegyesi személyek kaphatják meg, akik tevékenységükkel kiemelkedően hozzájárultak településünk fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez, magatartásukkal eredményesen elősegítették a település anyagi és szellemi értékeinek gyarapítását, illetve a politikai, gazdasági, kulturális élet terén a település rangjának emelése, hírnevének növelése érdekében jelentős tevékenységet fejtettek ki. Posztumusz díszpolgár az, akinek a halála után ítélik oda ezt a címet. Tiszteletbeli polgári címet olyan nem kishegyesi személyek kaphatnak, akik tevékenységükkel segítették településünket, hozzájárultak fejlődéséhez, eddigi életútjuk alatt bizonyították, és a jövőben is vállalják azt, hogy előmozdítják, elmélyítik, illetve visszaállítják azokat a gazdasági, kulturális, művészeti kapcsolatokat, amelyek a történelem folyamán kialakultak; valamint a település érdekében jelentős tetteket vittek véghez. Dicsérő oklevelet olyan személyek és intézmények, egyesületek kaphatnak, akik a település számára jelentős tevékenységet végeznek, s ezzel hozzájárulnak településünk fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez. A díjazottak személyére legalább 10 kishegyesi polgár tehet javaslatot, ehhez mellékelni kell a megindoklást, az érintett méltatását, minimum 1000 karakter terjedelemben. A javaslatokat február 29-éig kell eljuttatni a helyi közösség címére: Helyi közösség, Fő utca 34., 24321 Kishegyes. A javaslatok begyűjtését és véleményezését követően a helyi közösség tanácsa dönt a díjak odaítéléséről.