2024. április 18., csütörtök

Két hét alatt tízezer érdeklődő

Február 4-én a Prosperitati Alapítvány szabadkai irodájának megnyitásával kezdődött Vajdaság-szerte a Magyarország kormánya által jóváhagyott gazdaságélénkítő támogatás részleteinek ismertetése. A tájékoztató rendezvényeken tapasztaltakról, a lakosság körében megnyilvánult érdeklődésről, a pályázati feltételekről és a terepen tapasztalt problémás kérdésekről Fejsztámer Róbertet, az alapítvány által felkért gazdasági szakértőt kérdeztük.

Az alapítvány képviselői hány helyen mutatkoztak be eddig, és hogyan fogadja a lakosság a lehetőséget?

– Az alapítvány a VMSZ segítségével szervezett lakossági fórumokon mutatja be a pályázati lehetőségeket, az első kör 10 pályázati kiírását. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elmúlt 2 hét alatt 54 településen és 63 rendezvényen mutatkozott be az alapítvány, melyeken összességében csaknem 10.000 személy hallgatta végig a fejlesztési lehetőségeket. Minden fórumon nagy volt az érdeklődés, hiszen vissza nem térintendő támogatásokról beszélünk, amelyekre a gazdasági élet minden területén nagy szükség van.

A lakossági fórumok, a tájékoztató rendezvények látogatói többnyire felkészülten, immár konkrét kérdésekkel érkeznek. Melyek azok a gyakorlati tudnivalók és visszatérő kérdések, amelyekre szeretnének választ kapni?

Fejsztámer Róbert (Fotó: Dávid Csilla)

Fejsztámer Róbert (Fotó: Dávid Csilla)

– Vegyesen érkeznek az érdeklődők, hiszen vannak olyanok, akik konkrét pályázati témakörhöz fűznek kérdést, és látszik, hogy előtte tájékozódtak, és vannak olyanok, akik csak informálódni jönnek, hiszen még a pályázati felhívásokat sem tanulmányozták át részletesen. A legtöbb kérdés az eszközvásárláshoz kötődik. Ezen belül az előszámla biztosítása és érvényességi ideje, a garanciális időszak és a használt gépek behozatala a legtöbbet ismételt kérdéssor. Emellett természetesen kérdések hangzanak el tenyészállat-vásárlás és a házvásárlás kapcsán is. Ezekre a felvetésekre reagálva az alapítvány a saját honlapján megjelentette a válaszokat a leggyakrabban feltett kérdésekre, Ezek állandóan bővülnek, és már több mint 40 kérdés és válasz szerepel a honlapon, hogy segítse a pályázók eligazodását. A honlap címe: http://www.prosperitati.rs/gyik, amelyet mindenkinek a figyelmébe ajánlok.

A hitelek és támogatások melyik formája iránt nyilvánul meg a legnagyobb érdeklődés, és egy személy indulhat-e egyidejűleg több pályázaton?

– Ebben a kiírásban nem beszélünk hitelekről, csak és kizárólag vissza nem térítendő támogatásokról. A legnagyobb érdeklődés a mezőgazdasági gépek iránt van. Ezt követi a házvásárlás és a vállalkozók számára kiírt eszközbeszerzés. Egyébként minden természetes (mezőgazdasági termelő) és jogi személy csak egy pályázatot nyújthat be pályázati körönként. Ez azt jelenti, hogy ki kell választani a 10 pályázati kiírásból, hogy melyik az az egy, amelyikre be szeretnék adni a pályázatot. Természetesen minden pályázati körben újra lehet majd pályázni. Tehát a 3 év alatt megjelenő 8-9 pályázati kör esetén lehet, hogy lesznek olyan pályázók, akik mindenhol megtalálják a számításaikat, és potenciálisan nyerhetnek is. Így szeretnénk segíteni azokat is, akik most kezdenek vállalkozást építeni.

A pályázatok megfogalmazói és a pályázni vágyók is bizonyára a helyszínen, éppen ezeken az összejöveteleken döbbennek rá a pályázati kiírást, megfogalmazást érintő problémás kérdésekre. Melyek ezek a nehézségek, és van-e még lehetőség módosításukra?

– A pályázati kiírásokon nem módosítunk, pont azért, hogy ne zavarjuk össze a pályázókat. A pályázatok beadását követően, az elbírálás és jóváhagyás után, sor kerül majd a szerződéskötésre az alapítvány és a pályázók között. Ez a szerződés fog minden problémás kérdést rendezni és szabályozni.

Milyen hasznos útmutatóval tud szolgálni azok számára, akik részt vennének a pályázatokon?

– Egyrészt mindenkit bátorítok és arra biztatok, hogy próbálkozzon a pályázással. A pályázati felhívást és a szabályzat szövegét úgy állítottuk össze, hogy könnyen értelmezhető legyen, a pályázati űrlap pedig egyszerűsített, alapkérdésekkel, üzleti terv kidolgozására nincs szükség. Ha valaki mégis elbizonytalanodik, akkor ott van a 8 térségi iroda, melyek minden munkanapon 9 és 15 óra között fogadják az érdeklődőket. Másrészt pedig idejében kezdjenek hozzá a kötelező dokumentumok összegyűjtéséhez, hiszen hosszúnak tűnhet a 30 nap. Ha valaki azonban elfelejt valamit, vagy nem készül el idejében valamelyik dokumentummal, könnyen kicsúszhat a március 31-ei beadási határidőből.

A magyarországi terület- és gazdaságfejlesztési program elsősorban a fiatalság itthon maradását, szülőföldön való boldogulását szolgálja. Esetükben mekkora gondot jelent az, hogy annak ellenére, hogy többnyire a családi gazdaságon tevékenykednek, de a családi föld nem a saját, hanem szüleik tulajdonát képezi. Magyarán, gondot okoz-e, ha nem a pályázó, hanem más a bejegyzett gazdaság hordozója?

– Ezt a kérdést rossz oldalról közelítjük meg. A program mindenkinek szól, aki a feltételeknek megfelel, nem teszünk különbséget fiatal és idős gazda, illetve vállalkozó között. Ugyanakkor erre a konkrét kérdésre a válasz az volna, hogy csak a bejegyzett gazdaság hordozója pályázhat, tehát vagy a szülőnek kell beadnia a pályázatot, vagy egyszerűen csak vezessék át a családi gazdaságot a gyermekre.

Pályázhatnak-e azok a fiatalok, akik munkaviszonyban vannak, de emellett a mezőgazdaságban is tevékenykednek?

– Természetesen, az egyik nem zárja ki a másikat. A lényeg, hogy hivatalos, bejegyzett gazdasággal vagy működő vállalkozással lehet pályázni. Ha valaki annyira ügyes és nagy teherbírású, hogy mindkét helyen megfelelően tud teljesíteni, ezt csak támogatni lehet.