2024. március 29., péntek
OLIMPIA – 2024

Az első megmérettetés következik

A várakozásnak megfelelően a szerda éjféli határidő előtt Budapest, Los Angeles, Párizs és Róma is beadta első pályázati anyagát a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint most következik az első megmérettetés.

Ebben nem szerepelnek olyan jellegű konkrétumok, amelyeket ne lehetne módosítani a későbbiek folyamán, ez egy beugró. Csak elszúrni lehet, itt még nem tudunk előnyt szerezni” – nyilatkozta Borkai Zsolt az M4 Sportnak. A MOB vezetője hozzátette, ez a lépés már az Agenda 2020 keretein belül történik, hiszen egy gazdaságos olimpiáról van szó, a pályázatban is fel kell tüntetni, hogy az adott ország és az adott város gazdaságához igazítva történik a tervezés, a fenntarthatóságot figyelembe véve. A pályázati anyag tartalmazza már a helyszíneket is, illetve azokat a küldetéseket, amelyeket meg kellett fogalmazniuk. Elárulta, olyan kérdésekre adtak választ, hogy miért szeretnének olimpiát rendezni, és miért gondolják úgy, hogy Budapest ideális helyszín az ötkarikás játékok megrendezésére.

A Párizsba tervezett versenyhelyszínek 95 százaléka már áll, vagy minimális befektetéssel létrehozott ideiglenes létesítmény lesz – derült ki a francia főváros pályázatának ismertetéséből. A Párizsi Filharmonikusok koncerttermében ismertetett tervekben két zóna szerepel: a 36 helyszín a főváros központjában, illetve attól néhány kilométerre északra, Saint-Denis-ben kapna helyet. Több sportág versenyeit is rangos létesítményben rendeznék meg: az atlétikai viadaloknak a Stade de France, a tenisztornának a Roland Garros a tervezett helyszíne, a kosárlabdameccseknek pedig a Bercy Csarnok adna otthont. Az ideiglenes létesítmények közül néhány történelmi környezetben kapna helyet, így a lovasversenyek a versailles-i palotánál, a strandröplabda az Eiffel-torony lábánál.

A vízisport-központ, a médiafalu, valamint az olimpiai és paralimpiai falu Párizs fiatal, gyorsan fejlődő külső régióiban kap majd helyet” – fejtette ki Anne Hidalgo főpolgármester. Hozzátette, ezek mellett az új sportolási lehetőségek mellett 3500 lakást biztosítanának a helyi közösségnek a játékok után, fontos szerepet játszva ezzel a belváros és a külső kerületek közötti szakadék csökkentésében. Hangsúlyozták, hogy a sportolók 85 százalékának fél óránál is kevesebbet kellene utaznia a versenyeik helyszínére.

A római pályázat ókori helyszíneket is tartalmaz: a kerékpáros-sprintversenyeknek a Forum Romanum, a strandröplabdatornának a Circus Maximus adna otthont, a maratonfutás mezőnye áthaladna a Szent Péter téren, befutója Nagy Konstantin diadalíve alatt lenne, a sportolók éjszakai felvonulására pedig a Colosseumnál kerülne sor. A pályázat vezetője, a Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo kijelentette, hogy a sportolók, családjuk és a nézők elégedettségét tartották szem előtt az előkészítő munka során. A világhírű zeneszerző, Ennio Morricone készítené a római olimpia hivatalos dalát. A helyszínek készültségi fokát hetvenszázalékosnak nevezte Montezemolo, és elárulta, hogy az 1960-as olimpia versenyhelyszínei közül több is szerepel a mostani pályázatukban. A várható költségvetés 5,3 milliárd euró, ebből a helyszínek építésére, felújítására a tervek szerint 2,1 milliárdot fordítanak, de az ideiglenes helyszínek létrehozásának költségeit a szervezők szerint nagyrészt fedezné a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) érkező hozzájárulás. Az olimpiai falu és egy többfunkciós sportcsarnok a város szélén, a Tor Vergata Egyetem területén épülne. Ugyanitt lennének a teniszmeccsek, mert a Pietrangeli teniszközpontot a műugrók vennék birtokba. A rómaiak az Etihad-Alitalia légitársasággal, a BNL-BNP Paribas bankkal és az UnipolSai biztosítóval már aláírták a szponzori szerződést. Becslésük szerint az olimpiának köszönhetően körülbelül 177 ezer új munkahely létesülhetne, a közép-olaszországi régió pedig 2,9 milliárd eurós gazdasági hasznot könyvelhetne el.

A Los Angeles-i létesítmények 97 százaléka már áll, vagy magánbefektetők által már elkészültek a terveik. A pályázat fontos részét képezi az Inglewoodban épülő új amerikaifutball-stadion, amelynek tulajdonosával a szervezők szeretnének közösen dolgozni azon, hogy az új létesítményt használni tudják az ötkarikás játékokon. A Los Angeles-i tervekben négy klaszter szerepel: a belváros, a San Fernando-völgy, a nyugati part és a South Bay. A felújított Los Angeles Coliseum adna otthont az atlétikai versenyeknek, illetve a nyitó- és záróünnepségnek, az úszó- és műugróversenyeket a Los Angeles Football Club 2018-ban elkészülő, 22 000 férőhelyes stadionjában kialakított ideiglenes medencében tartanák, a tornaversenyeket pedig a Forumban, Inglewoodban. Az olimpiai falut a Kaliforniai Egyetem campusán alakítanák ki, a 16 500 férőhelyet 17 000-re bővítenék. A szervezők szerint a versenyhelyszínek 90 százaléka félórányi távolságon belül lenne. A médiaközpontnak a Dél-kaliforniai Egyetem adna otthont. A pályázat vezetői hangsúlyozták, a napenergia felhasználásával ez lehet az első energiatakarékos olimpia az ötkarikás játékok történelmében. Az olimpia jelszava is ehhez igazodik: Kövesd a napot! (Follow the Sun!).

A győztest 2017 szeptemberében Limában hirdeti ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.