2024. április 16., kedd

Megvan a megállapodás Nagy-Britannia uniós reformigényeiről

Megvan az egyezség Nagy-Britannia uniós reformigényeiről, a tagországok állam- és kormányfői egyhangúlag támogatják a megállapodástervezetet - közölte Twitter-üzenetben Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke péntek éjszaka.

A csütörtökön kezdődött brüsszeli tanácskozás középpontjában a londoni kormány reformigényei álltak, amelyekről nehéz és hosszú tárgyalások után született meg az egyezség az ülés résztvevői között. Az uniós vezetőknek számos ponton komoly engedményeket kellett tenniük, hogy tető alá hozhassák a kompromisszumot.
David Cameron brit kormányfő legtöbb vitát kiváltó követelését illetően az első információk szerint olyan megoldás született, amelynek értelmében Nagy-Britanniában akár hét éven át is korlátozhatnák az unióból érkező munkavállalóknak járó, foglalkoztatással összefüggő juttatásokat.
Az Európai Tanács csúcstalálkozójának pénteki zárónapján létrejött megállapodás különleges státust biztosít Nagy-Britannia számára az Európai Unióban - közölte David Cameron brit kormányfő a Twitteren. Cameron azt írta, hogy támogatásáról fogja biztosítani az egyezséget a szombatra tervezett londoni kabinetülésen. A Twitteren üzent Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is, aki szerint kifizetődő volt a hónapokon át tartó kemény munka, ugyanis az egyezmény Nagy-Britannia és a huszonhét másik tagállam számára egyaránt tisztességes.

Az uniós munkavállalók nem Nagy-Britanniában élő gyermekei után járó családi pótlék csökkentéséről olyan megállapodás született, amelynek értelmében az újonnan érkezők esetében azonnali hatállyal lefaragnak az összegből. A már jelenleg is a szigetországban dolgozókra az új intézkedés 2020. január 1-jétől lenne érvényes.

A megállapodás értelmében Nagy-Britannia kimarad az EU-integráció mind szorosabbra vonásának törvényileg kötelező folyamatából. Emellett ki fogják mondani, hogy az Európai Unióban "egynél több" fizetőeszköz létezik, London pedig különleges biztosítékokat kap arra, hogy egyetlen tagállamot sem érhet diszkrimináció annak alapján, hogy milyen pénzt használ. 

David Cameron a brit uniós reformigényekről létrejött megállapodás nyomán arra fogja buzdítani a lakosságot, hogy támogassák Nagy-Britannia európai uniós tagságát a közelgő népszavazáson. A brit miniszterelnök ezt péntek éjszaka tartott sajtótájékoztatóján közölte.