2024. április 16., kedd
ISZLÁM ÁLLAM

A kurdok szerint vegyi fegyvert vetettek be a dzsihadisták

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyveresei vegyszerrel, feltehetően klórgázzal töltött aknavetőgránátokat lőttek ki a kurd erőkre az észak-iraki Szindzsár város közelében, megsebesítve 30 harcost - közölte csütörtökön egy kurd katonai és egy egészségügyi illetékes.

A pesmergákként ismert kurd erők kilenc katonáját szállították az iraki Kurdisztán autonóm régióban lévő Dahuk kórházába pénteken. A katonák hányingerre, émelygésre, légszomjra és viszketésre panaszkodtak - mondta Afraziab Musza Jones, a kórház igazgatója. Hozzátette, a tünetek arra engednek következtetni, hogy klórgázzal kerültek érintkezésbe, de további vizsgálatokra van szükség. Jones elmondta, hogy a katonák ruházatából vett mintákat küldtek el vizsgálatra.

A kezelést követően pesmerga harcosok mindegyikét kiengedték a kórházból. - Az egyik aknavetőgránát a közelemben csapódott be, nagy volt a füst. Azonnal a földre estem, majd elvesztettem az eszméletemet - mondta Lukhman Kulli Ibrahim ezredes a szindzsári 8. pesmerga dandártól. Hozzáfűzte, hogy miután magához tért, égtek a szemei, nehezen tudott levegőt venni, fájt a feje és "lángolt" a mellkasa.

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) a hét elején megerősítette, hogy az IÁ tavaly augusztusban mustárgázt vetett be a kurd erők ellen. Az elemi klór széles körben használt és egyszerűen hozzáférhető anyagnak számít, így például a víz vegyi úton történő tisztításában is használják. A klórgázt először az első világháborúban használták vegyi fegyverként. A tüdőkbe jutva a klór reakcióba lép a vízzel, ami sósavat alkot, ez viszont a klórgáznak kitett ember halálához vezethet.