2024. április 19., péntek
SVÉDORSZÁG

Svédország egy luxushajón helyezne el menekülteket

Svédország egy luxushajót akar kibérelni azzal a céllal, hogy egy balti-tengeri kikötőben lehorgonyozva 1800 migránst szállásoljon el benne - közölte csütörtökön a svéd bevándorlási hivatal.

Az 1982-ben egy franciaországi műhelyben épített, Ocean Gala nevű hajót az amerikai Shipmanager cégtől bérelné a svéd állam. Még meg kell találni a megfelelő kikötőt, és a hajót át kell vizsgálni, hogy megfelel-e az előírt biztonsági és komfortkövetelményeknek - mondta el Alexandre Elias, a svéd bevándorlási hivatal, a Migrationsverket szóvivője az AFP hírügynökségnek. Közlése szerint a tárgyalások sínen vannak, a svéd állam személyenként és naponta 450 koronát (mintegy 15 ezer forint) fizetne a hajóbérletért a Shipmanagersnek. Az amerikai cég reményei szerint a megfelelő kikötő a Stockholmtól mintegy 400 kilométerre északra fekvő Härnösand lenne. De a helyi hatóságok, hivatalosan adminisztratív okokból, egyelőre ellenzik az ötletet.

Svédország nem talál elegendő szállást a 2015-ben az országba érkezett 163 ezer menedékkérő elhelyezésére. Miután a befogadóközpontokban nincs elég hely, ezreket szállásoltak el templomokban, mecsetekben, tornatermekben és polgári óvóhelyeken. Továbbra is feszült a helyzet, 2016-ban várhatólag további 20-30 ezer férőhelyre lesz szükség - mondta el a szóvivő. Ötezer menedékkérőt kempingekben vagy üdülőfalukban szállásoltak el, de ezeket nyárig ki kell üríteni.

Mióta Svédország novemberben visszaállította a szúrópróbaszerű határellenőrzést, jelentős mértékben csökkent a menekültáradat. Míg októberben hetente még mintegy tízezren érkeztek, az elmúlt egy hét alatt kevesebb mint 700 menedékkérőt regisztráltak.