2024. április 19., péntek

A madarak védelmében

Adán madáretetőket készítettek a kisiskolások

A moholi Zöldike természetvédelmi civil szervezet a hétvégén madárvédelmi rendezvényt tartott Adán a nyugdíjas-egyesület székházában, ahol húsz adai és moholi kisiskolás huszonöt madáretetőt szerelt össze fenyőfából készült elemekből.

A gyerekek huszonöt madáretetőt állítottak össze (Csincsik Zsolt felvétele)

A gyerekek huszonöt madáretetőt állítottak össze (Csincsik Zsolt felvétele)

Baity Ferenc, a szervezet elnöke elmondta: a gyerekek az általuk összeállított madáretetőket hazavihetik, amibe kapnak eledelt is, hogy otthon etessék a madarakat, illetve ötöt odaajándékoznak a helyi sérült gyerekeknek, akik szintén jelen voltak a rendezvényen.

A madáretetők elemeit Sétáló Ferenc szabta ki, majd a helyszínen Sallai Ferenc, Patyi Zoltán, Hegedüs Ferenc és Farkas Antal segítettek a gyerekeknek összeállítani. A helyszínen az óbecsei Ökobecse civil szervezet tagjai műanyag palackból készült madáretetőket mutattak be, valamint Tóth László, az adai Zöld Sziget Ökológiai Mozgalom tagja alkalmi kiállítást rendezett a preparált madár- és tojásgyűjteményéből.

A rendezvényen részt vettek még a moholi önkéntes tűzoltótestület, az adai és moholi nyugdíjas-egyesület és a szociális központ tagjai, valamint a helyi önkormányzat képviseletében Urbán Mónika polgármester-helyettes. A rendezvényt az adai önkormányzat támogatta.