2024. április 18., csütörtök

Visszautasította a Kreml azokat a vádakat, hogy oroszok mértek légicsapásokat civil célpontokra

Határozottan visszautasította kedden Moszkva azokat a vádakat, hogy orosz harci repülőgépek mértek légicsapásokat kórházakra, iskolákra és más civil célpontokra Szíriában, több polgári lakos halálát okozva.
"Kategorikusan visszautasítjuk ezeket az állításokat. Akik így nyilatkoznak, sohasem tudják semmilyen módon alátámasztani ezt" - mondta kedden Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője.
Hétfőn az észak-szíriai Aleppó és Idlíb tartományokban legalább öt egészségügyi intézményt és két iskolát ért rakétacsapás, és a támadásokban az ENSZ szerint közel ötven civil halt meg, köztük gyerekek. A támadásokat Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár "a nemzetközi jog súlyos megsértésének" tekinti.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szíriai emigráns szervezet szerint orosz harci repülők vették célba az Idlíb tartományban fekvő egészségügyi létesítményt, amely az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet támogatásában részesül.
Rijád Hadad, Szíria moszkvai nagykövete hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a szóban forgó kórházat amerikai repülőgépek bombázták.
Az Egyesült Államok elítélte az észak-szíriai csapásokat, a Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette rezsimet és orosz szövetségesét téve felelőssé a történtekért. 
Ahmet Davutoglu török miniszterelnök kedden szintén hevesen elítélte a szíriai hadsereget támogató orosz légicsapásokat. "Ezek a barbár, hitvány és kegyetlen repülők szeptember óta bombázzák Szíriát anélkül, hogy különbséget tennének civilek, gyerekek és katonák között" - hangoztatta Davutoglu a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) tagjai előtt felszólalva.