2024. március 29., péntek

Szoboravatás az iskolanapon

A csantavéri Hunyadi János Általános Iskolában tehetségnapot tartottak az iskolaünnep keretében

A csantavéri általános iskolában a szombaton megtartott iskolanapi ünnepségen névadójuk, Hunyadi János fából faragott mellszobrát leplezték le. A szobrot Srečko Ornik szlovén fafaragó készítette a Bucka Gányó Művésztelep alkotótábora keretében. A törökverő mellszobrát a művésztelep alapítója és vezetője, Gál József adományozta az iskolának. Az ünnepséget Bakos Árpád zenész és zenetanár, valamint az iskola muzsikáló diákjai és az énekkara tette ünnepélyesebbé.

(Molnár Edvárd felvétele)

(Molnár Edvárd felvétele)

Az iskola 2011 óta hivatalosan elismert és bejegyzett tehetségkutató és tehetségpont, ahol három tehetségterületet fejlesztenek, a természettudományokat, a zenét – amelynek keretében nagy hangsúlyt fektetnek a néptáncra, népművészetre és hagyományápolásra – valamint a drámapedagógiát. Az iskolában nagyon nagy hagyománya van a színjátszásnak magyar nyelven és pár éve angol nyelven is.

Az iskolanap keretében kreatív tehetségnapot is tartottak, melyen bemutatkoztak az iskola ígéretes tehetségei, a fizika- és kémiaszakkör tanulói, akik az igazgatónő, Szedlár Erika szavai szerint méltán szerepelnek az egész iskola előtt, hiszen az elmúlt évek során a Kovács Sztrikó Zoltán fizika-kémia Diákversenyen mindig dobogós helyen végeznek. Az igazgatónő szerint ez az érdem két tanáruké, Hatala Zoltán kémiatanáré, valamint Vörös Sándor fizikatanáré, akik az élményközpontú oktatásuk során megszerettették a diákokkal ezeket a tantárgyakat.

– Ez azt bizonyítja, ha egyfajta szemléletváltás van a pedagógusoknál, akkor sokkal több mindent színesebbé, érdekesebbé, valamint felfoghatóbbá lehet tenni, és a gyerekek emiatt nem fognak félni ezektől a tantárgyaktól, esetleg utálni őket – mutatott rá az igazgatónő.

A fizika- és kémiaszakkör tanulóinak bemutatója során sok érdekes kísérletet mutattak be az iskola tehetségei, a többi között Valentin-nap apropóján a fizika törvényeivel mérték meg azt is, hogy ki az, aki szerelmes a jelen lévő tanulók és tanárok közül.