2024. március 28., csütörtök

Eltörölték a Fehéroroszországgal szembeni szankciók többségét az uniós miniszterek

Az előzetes várakozásoknak megfelelően eltörölték a Fehéroroszországgal szemben érvényben lévő szankciók többségét az uniós tagállamok külügyminisztereinek hétfői tanácsülésén - jelentette be Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

A külügyi tanács egyhangú döntése értelmében azokat a korlátozásokat törölték el, amelyeket tavaly október végén már négy hónapra felfüggesztettek. Százhetven természetes személy, köztük Aleksandar Lukašenko államfő ellen végleg megszüntetik a vagyonbefagyasztást és a beutazási tilalmat. Négy ember ellen azonban hatályban maradnak a büntetőintézkedések, illetve legalább tizenkét hónapig továbbra is érvényes lesz az uniós fegyverembargó Fehéroroszországgal szemben.

Döntésük ellenére az uniós külügyminiszterek aggodalmukat fejezték ki az emberi jogok fehéroroszországi helyzetével kapcsolatban, és emlékeztettek, hogy az EU és Minszk közötti kapcsolatoknak az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság értékeinek tiszteletben tartásán kell alapulniuk.

Federica Mogherini hangsúlyozta, az utóbbi hónapokban pozitív lépések történtek Fehéroroszországban, és a szankciók eltörlésével szeretnék ezek folytatását támogatni.

A 2011-ben elrendelt szankciókat tavaly októberben az után függesztették fel, hogy a korábbiaknál átláthatóbb módon és nyugodt légkörben tartottak elnökválasztást október elején Fehéroroszországban, valamint augusztusban szabadon engedtek hat politikai foglyot.