2024. március 28., csütörtök

Tartsuk be a fair play szabályait!

Lakossági fórum Törökfaluban a fejlesztési pályázatokról

Olyan lehetőség áll a vajdasági magyar termelők és vállalkozók előtt, amelyet semmiképpen sem szabad elszalasztaniuk – hangsúlyozták a Prosperitati Alapítvány és a VMSZ illetékesei szerda este Törökfaluban azon a lakossági fórumon, amelynek központi témáját a gazdaságfejlesztési program keretében meghirdetett pályázatok képezték.

Az egybegyűlteket Világos Tibor, a VMSZ adai községi szervezetének elnöke, majd Dobai János, a VMSZ tisztségviselője és Horváth Noémi, a VMSZ Női Fórumának elnöke köszöntötte, hangsúlyozva, olyan lehetőség áll előttük, amelyet semmiképpen sem szabad elszalasztaniuk, éppen ezért arra biztatták őket, hogy minél nagyobb arányban vegyenek részt a gazdaságfejlesztési pályázat első körében kiírt pályázatokon. Ezt követően Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke, a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottságának tagja ismertette a pályázatok részleteit.

– Kellemesen meglepődtem, hogy egy ilyen kis közösségben, mint amilyen Törökfalu, több mint száz termelő érdeklődött az iránt, hogyan tudna továbbfejlődni, itt maradni, ezen a vajdasági földön keresni a boldogulását. Természetesen nem azt várjuk el a termelőktől, hogy mindenki azonnal kész tervekkel álljon elő, hanem hogy az első ötletek megszülessenek, és amikor március 1-jén elindul a pályázatok átadása, már kész programmal jelenjenek meg – magyarázta a rendezvényt követően Nagy Miklós. – Értékelnünk kell azt, hogy a magyar kormány egy ilyen gesztust tett a vajdasági magyarság irányába. Nagyon fájó viszont, hogy több oldalról is olyan kritikák fogalmazódnak meg, amelyek arról szólnak, hogy a pénz már le van osztva, sőt olyat is hallottam, hogy valakik már meg is kapták. Ezek rágalmak. Azt várom el a vajdasági magyaroktól, hogy tartsuk be a fair play szabályait, várjuk meg, hogy az elsők elinduljanak, és ha tényleg nem úgy megy, ahogyan elképzeltük, akkor próbáljunk rajta módosítani annak érdekében, hogy a magyar kormány is az tudja a végén megállapítani, hogy a vajdasági magyarok olyan sikertörténetet hajtottak végre, amely az egész Kárpát-medencében példaértékűnek tekinthető – tette hozzá Nagy Miklós.

Ada község területén ma 18 órakor Moholon a kultúrotthonban, 17-én, szerdán pedig Adán a községházán tartanak lakossági fórumot a pályázatokról.