2024. április 19., péntek

Megismerni az EU-t a jövő érdekében

– A fiatal értelmiség számára fontos kell, hogy legyen az Európai Unió ismerete, hiszen esély van rá, hogy mire a tanulmányaikat befejezik, Szerbia már EU-tagállam lesz, akkor pedig az Európai Parlament meghatározó intézménnyé fog válni a számukra – nyilatkozta Deli Andor vajdasági származású EP-képviselő tegnap esti előadása során, az Európa Kollégiumban Újvidéken, ahol az EU és az Európai Parlament működéséről beszélt a fiatal hallgatóknak.

Deli Andor EP-képviselő előadást tart az Európa Kollégiumban (Ótos András felvétele)

Deli Andor EP-képviselő előadást tart az Európa Kollégiumban (Ótos András felvétele)

– Elsősorban fontosnak tartom, hogy az egyetemisták megismerjék az Európai Parlamentet, annak működését, más intézményeket, a képviselők munkáját és az Európai Uniót. Látogatásom egyik célja ez, hiszen így azok közelebb kerülhetnek a fiatalokhoz. A második pedig egy még egyeztetés alatt álló terv, amelynek végeredménye az lenne, hogy a kollégium szakelőadásain legeredményesebben szereplő tanulók egy strasbourgi látogatáson vegyenek részt az irodám szervezésében, a nyár elején. A kirándulás negyven hallgatót fog érinteni, akik mind a kollégium lakói közül kerülnek majd ki. Úgy hiszem, hogy egy dolog előadáson hallani ezekről az intézményekről, az Európai Parlamentről, viszont teljesen más dolog élőben is megtapasztalni, hogy hogyan is zajlanak ott a dolgok és személyesen is találkozni a képviselőkkel – nyilatkozta Deli, aki több szempontból is fontosnak tartja, hogy a fiatal hallgatók mielőbb megismerkedjenek az Európai Parlament, illetve az EU működésével.

– A mostani diákok tulajdonképpen a közösségünk következő értelmiségi rétege, akik közül többen politikai érdeklődést is fognak tanúsítani, és bizonyára jó néhányan lesznek olyanok is, akik aktívabban is bekapcsolódnak majd a politikai életbe. Úgy gondolom, Szerbia eurointegrációjának már ezen a szakaszán is fontos megismerkedniük az idevágó trendekkel, hiszen esély van rá, hogy mire ezek a fiatalok tanulmányaik végére érnek és némi munkatapasztalatot is szereznek, az ország már EU-tagállam lesz. Ilyen tekintetben, úgy vélem, hogy az Európai Parlamenttel való megismerkedést nem lehet elég korán elkezdeni, hiszen olyan fontos intézménnyé fog válni számukra, mint mondjuk Magyarország, vagy bármely másik tagország lakosai számára.

– Mindenféleképp időszerű közelebbről is szemügyre venni az EU-s intézményeket. Ismét hangsúlyozom, úgy vélem, hogy a mai modern korban szinte az alapismereteikhez kell, hogy tartozzon az Európai Unió intézményrendszereinek alapvető működése. Másrészt ennek a rendszernek politikai vetülete is van, amely több fiatalt is érdekelhet – húzta alá az európai parlamenti képviselő, aki a sajtótájékoztatón az Európa Kollégiumot is dicsérő szavakkal illette.

Deli lapunknak adott nyilatkozatában azt is megemlítette, hogy az Európai Unió intézményrendszere és különböző irányelvei egy komplex egészet alkotnak, majd megjegyezte, a hallgatóknak indokolt lenne ezekkel a különböző területekkel is némileg foglalkozni, de jelen pillanatban idevágó konkrét terveket még nem fektettek le.

– Az Európa Kollégiummal folytatott együttműködésünk még meglehetősen korai szakaszában van, és még igazából nem is említettük, hogy alaposabban is foglalkozzunk egyes szakterületekkel, mint például az EU vámpolitikájával, vagy pedig szociális irányelveivel. Viszont azt hiszem, hogy mindenféleképpen megfontolandó ezen témák megismertetése, természetesen azt is figyelembe kell vennünk, hogy nem biztos, hogy minden diák ennyire humán beállítottságú, illetve olyan, hogy a későbbi munkája során esetleg közvetlenül érintenék ezek a kérdések – fejtette ki a parlamenti képviselő.