2024. április 16., kedd

Államtitkári látogatás Kúlán

Tegnap Kúlára látogatott Csikós László, a Munkaügyi, Foglalkoztatási és Szociális Minisztérium államtitkára, akit először Valka Károly, a VMSZ körzeti elnöke fogadott, majd közösen a helyi idősek otthonába látogattak.

– A kúlai idősgondozó egyike a 40 általunk üzemeltetett idősek otthonának az országban, amely május 31-ig minősített szabvánnyal kell hogy rendelkezzen, és ennek lefolytatásához szigorú ellenőrzések vannak. Megvalósításához az állami illetékes szerv az utóbbi időszakban beruházásokhoz járult hozzá, a helyi idősek otthona vezetőségének a sikeres pályázata alapján – mondta Csikós László.

Ranko Španjević, az intézmény igazgatója az államtitkári látogatás alatt elmondta, hogy az általa vezetett otthon két helyszínen, Kúlán és Bácskeresztúron rendelkezik létesítménnyel, amelyek összkapacitása 105 férőhely, amely jelenleg több mint 80 százalékos kihasználás mellett működik.

A köztársaság által jóváhagyott több mint 6 millió dinárból felújításra került az előzőekben meglévő csúszós padlózat a szobákban, ahol most már csúszásgátló padlózat van. A HACCP szabványnak megfelelően újították fel a bácskeresztúri otthonban a konyharészleget, és mindkét létesítményben tűzvédelmi rendszert szereltek fel, és riasztóberendezéssel is ellátták a szobákat. Az igazgató arra is felhívta az államtitkár figyelmét, hogy továbbra is hatalmas gondot okoz az orvoshiány, az intézménynek ugyanis nincs egy foglalkoztatott orvosa sem, holott háromra lenne szüksége, egy általános orvosra, egy neurológusra és egy fizikoterápiás szakorvosra.

Az aktív munkamegbeszélés után az államtitkár mindkét létesítményt megtekintette, és további tanácsokkal látta el az igazgatót a további pályázásokkal kapcsolatban, hogy a tervbe vett szabványosítás utolsó fejezete is sikeres legyen.