2024. április 20., szombat

Hága újabb radikálisokat követel

Szerbiát annyira felháborította a törvényszék magatartása, hogy a kormány tiltakozó jegyzéket fogalmaz meg

A hágai törvényszék illetékes bírói tanácsa kéthetenkénti jelentést követel Szerbiától Vjerica Radeta, Petar Jojić és Jovo Ostojić, a Szerb Radikális Párt tagjainak letartóztatásáig, illetve kiadatásáig.

A szóban forgó radikális politikusok letartóztatását és kiadatását a hágai törvényszék tavaly januárban kérte Szerbiától. A most kért jelentésekben a szerbiai illetékeseknek arról kellene nyilatkozniuk, hogy mit tesznek a három személy letartóztatásának ügyében. A politikusokat a Vojislav Šešelj ügyével kapcsolatos megfélemlítéssel, lefizetéssel, a tanúk befolyásolásával és a bíróság megsértésével vádolják.
A szóban forgó ügyben megtartott tárgyaláson a bírói tanács megállapította, Szerbia az utóbbi egy évben nem reagált a törvényszék utasítására és nem szolgáltatta ki a kért személyeket. A tárgyaláson Saša Obradović, Szerbia hágai jogi csapatának koordinátora is részt vett és megpróbálta feltenni a kérdést, hogy pontosan milyen lépéseket nem tett meg Szerbia. A hírügynökségi tudósítások szerint a bírói tanács elnöke szavába vágott és megismételte a megállapítást, hogy Szerbia semmit nem tett a szóban forgó ügyben.

A tárgyaláson elhangzottak kapcsán Nikola Selaković szerbiai igazságügyi miniszter bejelentette, hogy Szerbia tiltakozó jegyzékben fejezi ki elégedetlenségét a bírói tanács Szerbia jogi képviselőjével szembeni magatartása miatt. A bírói tanács gőgösen viselkedett Szerbia jogi képviselőjével, húzta alá Selaković.
Vojislav Šešelj, az SZRP elnöke, hágai vádlott utoljára néhány nappal ezelőtt nyomatékosította, hogy párttársai önként biztosan nem utaznak Hágába. Šešelj álláspontja szerint rosszindulatú kitalációkról és koholt vádakról van szó. Erre állítólag bizonyítéka is van, amelyet a szerb kormánnyal is megosztott.