Olajárháborúnak is tekinthetjük azt, ami a kőolaj világpiacán történik. Elemzők szerint azonban az olajárháború után máris kitört a gázárháború. Az analitikusok közül sokan vélik úgy, hogy a jelenlegi bonyolult helyzetben Oroszországnak nincs is más választása, mint hogy a gázpiacon ugyanazt a stratégiát alkalmazza, amellyel a világ legnagyobb olajtermelője, Szaúd-Arábia próbálkozik az olajpiacon.
Furcsának tűnhet ilyen orosz stratégiát feltételezni, amikor már így is gondok vannak az olajexport-bevételek elmaradása miatt. Nem tűnik logikusnak, hogy a gázárbevételek egy részéről is tudatosan lemondanának, de az ilyen nagy sakkjátszmában egy ilyen logikátlannak tűnő lépés is belefér a partiba. A szaúdi stratégia is azon alapul, hogy a kínálat szinten tartásával, illetve enyhe növelésével leszorítja az árakat, veszteségessé téve az amerikai exportot. A csökkenő kereslet miatt a gáz ára egyébként is viszonylag alacsony Európában, közel van ahhoz a szinthez, melynél az amerikai folyékony gáz exportja már nem kifizetődő. A Gazprom ezzel megtarthatja legfőbb piacát, Európát. Elemzők szerint azonban ez már a világ teljes energiaiparát rendítené meg. Ahogyan ugyanis Szaúd-Arábia a világ olajiparában a legnagyobb olyan szereplő, amely képes a kínálatát tetszés szerint rugalmasan befolyásolni, a Gazprom is rendelkezik akkora kapacitásokkal, hogy a gázpiacot felborítsa.
Szaúd-Arábia olyan olcsón tudja a kőolajat kitermelni, hogy még ilyen alacsony árak mellett is van némi nyeresége. Igaz, le kell mondania az eddig megvalósított extra bevételekről. Oroszország ilyen „játékosnak” tekinthető a gázpiacon. Moszkvában nyilván kisakkozták, hogy a vetélytársak mit húzhatnak következő, majd a rákövetkező lépésként is. Nyilván azzal is tisztában vannak, hogy némi áldozatokkal, de végül viszonylag könnyen nyerhetnek az árháborúban. A moszkvai sakkjátékosok ugyanis szinte sosem csak egy lépést kalkulálnak előre. Az amerikai folyékony gáz exportjának veszteségesé tétele csak az első lépés. Ennek hatására a befektetők várhatóan kivonják a pénzüket a gáz kitermelését célzó projektekből, és ez már hosszú távú előnyökkel kecsegtet.
ÖNMAGÁT OLAJOZÓ FOLYAMAT
Az olajárak – az időnként tapasztalható hektikus ingadozások ellenére – a hordónkénti csaknem 30 dolláros szinten most megállapodni látszanak. Ez már 75 százalékkal alacsonyabb ár a két évvel ezelőttinél amikor még 110 dolláron látszottak megállapodni. Az olajpiacon túlkínálat van már több mint egy éve. A világ még ilyen áron sem tudja elfogyasztani a kitermelt mennyiségeket, emellett az olaj tárolnása is pénzbe kerül. A jelenség nem fog egyik napról a másikra megszűnni, mert a kínálat és a kereslet sem reakcióképes rövid távon. Senki sem autózik most annyival többet, amennyivel olcsóbb lett az üzemanyag. Első hallásra ez is furcsának tűnhet, de az olajpiacon a kínálat mindössze 1-2 százalékkal haladja meg a keresletet, mégis bedöntötte az árakat. Nemcsak annyi a következmény, hogy veszteséget termelnek, hanem a deficit miatt félbemaradnak a beruházások. Azok az exportáló országok, amelyek nem tettek félre ezekre a szűkösebb időkre, máris bajban vannak. Venezuela, Azerbajdzsán, Nigéria már nagy bajban van. De Szaúd-Arábia pénze is elfogy egyszer. Beláthatatlan következményekkel járhat, hogy az érintett országok lakossága hozzászokott az olajbevételekből megalapozott jólétre. Annak elvesztésével megnőnek a társadalmi feszültségek. A történetbe pedig itt jön be még néhány szereplő: az olajexportőrök a piaci részesedésüket, de egyben az egész piacot próbálják védeni, miközben megdőlni látszik az a teória, hogy az olajat még sokáig nem lehet másra felcserélni. Ma már fennáll annak a reális esélye is, hogy ezek az országok nagyon gyorsan ott ülhetnek majd az eladhatatlanná vált olajkészleteiken.
FEJE TETEJÉRE ÁLLÍTOTT KÁRTYAVÁR
Valószínűleg a Nobel-díjas közgazdászok sem tudják pontosan megjövendölni, hogy mindez milyen irányba terelik majd a trendeket. Az utóbbi idők tapasztalatai csak erősítik azt a teóriát, mely szerint a piacgazdaság nem képes egyensúlyt megteremteni. Emellett napjainkban az országok számos olyan gazdasági problémával néznek szembe, melyek túlmutatnak a piac eseti kudarcain, ezért aztán az egészen mélyreható elemzések sem sokat segíthetnek. A változó, gyakran visszaeső keresletű környezet nem teszi lehetővé a korábbi teóriák hagyományos eszköztárának változatlan alkalmazását. A világ gazdasági rendszere úgy néz ki ma már, mint egy feje tetejére állított kártyavár, melynek az egymástól távoli lapjait zsineggel összekötötték. Egy szereplő bedőlése az egész rendszer megingásához vezet. Ezért is nehezen elképzelhető, hogy a rendszer békésen korrigálni tudja magát. A kereslet csökkenése magával vonja a túltermelést, majd a termelés leállítását, ami csökkenti a keresletet a nyersanyagok iránt, tovább csökkentve az olajárat. A termeléscsökkenés fokozza a munkanélküliséget, ami tovább csökkenti a fizetőképes keresletet, amivel be is zárul az ördögi kör.
