Muzslya Közép-Bánát legnagyobb magyarlakta települése. A ’60/70-es években a helyi általános iskolának 1190 tanulója volt, abból 1100 magyar. A kilencvenes évekig a település több mint kilencezer lakost számlált. A legutóbbi népszámlálás szerint a lakosság száma nyolcezerre csökkent. Ebből 5500-an magyarok. A település tavaly ünnepelte fennállásának a 125. évfordulóját. Ennek alkalmából jelent meg Hallai Zoltán A sziget magyarsága című monográfiája.
A magyar többségű bánáti település közigazgatásilag Nagybecskerek helyi közössége, de sokáig (a múlt század hatvanas éveinek első feléig) önálló település volt. A Magyar Állami Kincstár 1890-ben telepített 420 katolikus családot a Nagybecskerek déli peremén fekvő kietlen pusztára. A muzslyaiak kubikos talicskával, a cséplőgép mellett vályogverőként, napszámosként, később gyári munkásként teremtették meg a „semmiből” az emberhez méltó életfeltételeket. Ennek az erőfeszítésnek a történetét Karl Miklós történelemtanár A dűlőutak szorgos népe cím alatt jelentette meg, a falu fennállásának 100. évfordulóján, 1990-ben kiadott monográfiában. Azokban az időkben azonban nem lehetett még mindent megjelentetni. Tanítványa Hallai Zoltán, aki szintén történelemtanár, azóta gyűjtötte az új kötet anyagát, amely immár magában foglalhatta azt is, ami az első kiadványba nem kerülhetett be. Az új kötet A sziget magyarsága címmel jelent meg. A helytörténeti kötetet ötszáz példányban nyomtatták, és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában látott napvilágot. A kötetről, annak elkészüléséről és magáról a településről a szerzővel beszélgettünk.
– Történelemtanárként 25 évvel ezelőtt kezdtem meg az anyaggyűjtést a monográfiához. Elbeszélgettem azokkal, akiknek még voltak emlékei a falu telepítésének első évtizedeiről, a diákjaim segítségével pedig a fényképeket és a különféle dokumentumokat gyűjtöttem össze. Ennek köszönhetően nagyon sok anyagot sikerült begyűjtenem. A kötetben megpróbáltam helyet szorítani mindazokra a dolgokra, amelyek az egypártrendszer idején nem kerülhettek be egy monográfiába.
Mi az, ami a korábbi monográfiához képest új a most megjelent kötetben?
– Különösképpen nagy gondot fordítottam a település második világháború utáni fejlődésére. Ez a fejlődés a múlt század hatvanas éveiben volt a legintenzívebb, amikor több ezer muzslyai járt be mindennap valamelyik nagybecskereki gyárba dolgozni. Ebben az időben sokan hátat fordítottak a mezőgazdaságnak, voltak, akik önként lemondtak a földjeikről – a helybeli földműves-szövetkezet javára –, csakhogy gyári munkát kaphassanak. Emellett az is jelentős, hogy a második világháborútól napjainkig több mint háromszáz muzslyai fiatal fejezett be egyetemet vagy főiskolát. A ’60/70-es években a település általános iskolájának 1190 tanulója volt, abból 1100 magyar.
Hogy alakult az itt élő lakosság száma?
– A demográfiai tényezők az 1970-es évekig a település szempontjából nagyon kedvezőek voltak. Általában 50–70-nel többen születtek, mint ahányan meghaltak. A hatvanas évektől a településnek óriási vonzóereje volt. Egyrészt itt volt az erős iparral rendelkező – és ezáltal munkalehetőséget kínáló – Nagybecskerek tőszomszédságában, másrészt viszont megőrizte a falusi élet sok jellemét. Ezeknek köszönhetően sok bánáti magyar településről költöztek Muzslyára. A kilencvenes évekig a településnek több mint kilencezer lakosa volt. A későbbiekben megkezdődik a lakosság elöregedése. A legutóbbi népszámlálás szerint a helyi közösségnek nyolcezer lakosa van. Ebből 5500-an magyarok. Ez azt is mutatja, hogy a lakosság számának a csökkenése elsősorban a magyarságot érintette.
Ennek nyilván az egyik okozója az elvándorlás.
– A gazdasági fejlődés visszaesése, majd pedig a délszláv háborúk kirobbanása voltak a mozgatórugói ezeknek a demográfiai változásoknak. Több mint 1500 személy nevét gyűjtöttem össze, akik az elmúlt évtizedek folyamán Muzslyáról elvándoroltak a világ minden tájára – Nyugat-Európától Kanadán át egészen Ausztráliáig. Fontos ezekről az emberekről is szólni, hiszen egyrészt, a legtöbbjük máig nem felejtette el, hogy honnan indult, másrészt pedig itthon, a közösség részeként ők is hozzájárultak a település fejlődéséhez.
A monográfiában részletesen bemutatkoznak a civil szervezetek, amelyek nélkül Muzslya ma sem képzelhető el.
– Muzslya egy erős közösségé forrt össze a 125 évvel ezelőtt 18 településről ideköltözött 420 családból. A muzslyaiaik hamar megtapasztalták, hogy csakis összefogással, kemény munkával biztosíthatnak maguknak emberhez méltó életfeltételeket. Önerőből váltak a környék legrendezettebb, kommunális szempontból kiépített településévé. Nem véletlen, hogy jelenleg is 24 civil szervezet működik a faluban. Annak ellenére is, hogy 2009 óta már nincs helyi járulékunk, ami azt jelenti, hogy az egyesületeink biztos anyagi háttér nélkül kénytelenek működni. De egymást segítve elérték azt, hogy ezekben a nehéz időkben sem szüntette be a munkáját egyetlen civil szervezet sem.
A monográfiába bekerült az 1944-es magyarellenes megtorlások muzslyai áldozatairól szóló rész is.
– Tavaly volt a hatodik éve, hogy megemlékezünk a helybeli katolikus temetőben arról a hat muzslyai lakosról, aki a második világháború végén lezajlott zavaros időkben esett áldozatul a partizánok bosszújának. A helyi tanács 2009-ben állított emléket nekik, hogy a hozzátartozóknak legyen hol megemlékezni róluk a gyásznapokon. Továbbra sem tudni ugyanis, hogy hol nyugszanak ezek az ártatlanul kivégzett emberek. De adósai vagyunk még az első világháborúban odaveszett muzslyaiak emlékének is.
