2024. április 19., péntek

Új év, új tervek

Gunarason minden házban tiszta víz folyik a csapból – Idén elkészül a bogarasi közösségi ház

Gunaras kis közösség, mégis elmondható, hogy sok dolog történik az év során. Csorba Ottó, a gunarasi helyi közösség tanácsának elnöke elsőként a tavalyi eredményekről számolt be lapunknak.

Csorba Ottó (Lakatos János felvétele)

Csorba Ottó (Lakatos János felvétele)

– Az egyik évet nem tudjuk élesen elválasztani a másiktól, így a tavalyi évben is főként azokat a munkálatokat folytattuk, amelyeket korábban megkezdtünk. Az egyik legfontosabb projektumunk az volt, hogy a Fő utca egy szakaszán kicseréltük a vízvezetéket. Ez volt az utolsó rész, ahol még régi vezetékek voltak a földben. A munkát rögtön az éve elején elvégeztük, s most már minden gunarasi háztartás új csöveken keresztül kapja a vizet. A víz minőségét minden hónapban ellenőriztetjük, és az minden követelménynek eleget tesz. Ezt a beruházást ki tudtuk bővíteni egy sikeres pályázattal is: a tartományi mezőgazdasági titkárságnál egy új kút fúrására kaptunk pénzt. A fúrás tavaly megtörtént, az idén pedig a nagy melegek beállta előtt fel fogjuk szerelni a kutat. Ez tartalékként fog szolgálni, illetve a nyári megnövekedett fogyasztás idején biztosítja a konstans nyomást – számolt be Csorba. A tavalyi év vonatkozásában arról is szólt, hogy a temetőben felújították a vizesblokkot, valamint a gunarasi helyi közösséghez tartozó Bogarason megkezdődött a közösségi ház felújítása. A munka befejezése az idei évre maradt, tudtuk meg a tanácselnöktől, aki szerint ez a beruházás jelentős fejlesztésnek számít Bogarason.

– Ezekre a kis településekre mindig is nagy hangsúlyt fektettünk, tavalyelőtt Bogarason kicseréltük a teljes vízvezeték-hálózatot, akár csak Brazílián. Bogaras aszfaltutat kapott, Brazílián pedig kétsávos betonutakat építettünk ki az utcákban. A brazíliai közösségi ház pedig már korábban elkészült – mondta el Csorba.

A tavalyi évben felújították a gunarasi régi szövetkezeti otthon tetőszerkezetét, kicserélték a nyílászárókat, kívülről hőszigetelték és bemeszelték. Emellett a topolyai önkormányzattal karöltve Bogaras végéig kiaszfaltozták az utat, és a szeméttelepre vezető aszfalt utat meghosszabbították a közelben lévő tanyákig.

Jelen pillanatban aktuális munkálat a gunarasi templom belső meszelése. Utoljára 1986-ban lett meszelve, ezért már nagyon szükségessé vált. A beruházás az önkormányzat, a helyi közösség és az egyházközösség összefogásával valósul meg, számolt be a tanácselnök.

KÖRGYŰRŰ, FÁSÍTÁS, KERÉKPÁRÚT

Folyamatban van a gunarasi templom meszelése (Lakatos János felvétele)

Folyamatban van a gunarasi templom meszelése (Lakatos János felvétele)

Az idei év tervei között szerepel, hogy két körgyűrűt létesítenek a vízhálózaton, hallottuk Csorbától. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyes utcák végén összekötik a vízvezetékeket, ami folyamatos áramlást fog biztosítani, és a nyomás is egyenletesebb lesz. Az idei év vonatkozásában a két legjelentősebb terv a Fő utca fásítása, valamint egy kerékpárút építése.

– A régi tuják nagyon kiöregedtek a Fő utcán, ezért elkészítettük az újrafásítás tervét. Megszereztük hozzá az összes szükséges engedélyt, s ezúton is tudatom a polgárokkal, hogy mindenki kivetheti a saját háza előtt a tujákat. Az anyagiaktól függően tavaszra vagy őszre tujafacsemetékkel fogjuk beültetni a Fő utcát, amivel szeretnénk a kinézetét följavítani. Az idei évből nem maradhat ki a kerékpárút építése a Téglagyár utcában. Fontos, hogy annak az utcának a gyalogos és kerékpáros forgalmát biztonságosabbá tegyük, mert most csak a kocsiúton lehet kerékpározni vagy gyalogolni – nyilatkozta a tanácselnök.

A fejlesztésekből Bogaras és Brazília sem fognak kimaradni: mindkét településre aggregátort vásárolnak a kutakhoz. Ez azért fontos, hogy hosszabb áramszünet esetén is biztosítani tudják a vízellátást, ami főként a jószágtenyésztők számára fontos, mondta el Csorba. Végezetül arról is szólt, hogy a helyi közösség, lehetőségeihez mérten, az idei évben is jelentős összegekkel fogja támogatni a civil szféra működését.