2024. április 19., péntek

Változik a hőelszámolás

Márciustól a Szabadkai Távfűtőművek visszatér a kéttarifás rendszerre

A városi képviselő-testület csütörtökön fogadta el a hőenergia-ellátás feltételeit szabályozó határozat módosítását, aminek a következtében az egységes elszámolási díj helyett valamivel több mint egyéves szünet után a Szabadkai Távfűtőművek ismételten visszatér az elfogyasztott hőenergia kéttarifás elszámolási rendszeréhez. Ez azt jelenti, hogy a hőenergia ára állandó és változó részből áll. Az előbbit a fogyasztók egész évben fizetik és a karbantartási, illetve egyéb költségeket tartalmazza, az utóbbit pedig a fűtési időszakban számolják el, az elfogyasztott hőenergia alapján. Ezt azért kellett megtenni, mert a kormány által elfogadott rendelet megköveteli, hogy minden szerbiai önkormányzat területén azonos rendszer szerint számolják el a hőenergia-fogyasztást.

A vkt csütörtökön a hőenergia árára vonatkozó végzést is elfogadta, aminek értelmében március elsejétől a fenti változás nyomán a hőenergia ára is változik. Ennek értelmében a lakossági fogyasztók egész évben fizetik a négyzetméterenkénti 27,33 dinárt mint állandó részt, illetve a fűtési időszakban az elfogyasztott kilowattóra után 4,79 dinárt fizetnek. Az ügyviteli felhasználók esetében az állandó rész 5,99 dinár lesz, a változó pedig 231,01 dinár. Ezekre az árakra 10 százalékos forgalmi adót is elszámolnak.

A hőenergia-ellátás feltételeit szabályozó határozat kitér az elfogyasztott távhő új elosztási módszerére is azon társasházak esetében, ahol az alállomáson be van építve minden fogyasztó részére az allokátor. Ezen esetekben, a hőenergia elosztását olyan módon végzik, hogy az alállomáson elhelyezett számláló által mért elfogyasztott hőenergia 20 százalékát osztják szét arányosan minden fogyasztó között, a lakások vagy üzlethelyiségek alapterülete szerint, a fennmaradó 80 százalékot pedig a fogyasztás alapján.