2024. április 19., péntek
ASZTALITENISZ

Eb után vb is lehet Budapesten

Ha nem történik semmilyen meglepetés, akkor hatvankilenc év után Budapest ismét asztalitenisz-világbajnokságot rendezhet, ugyanis a magyar fővárosnak egyedüli pályázóként több mint jó esélye van a 2019-es egyéni vb megrendezésére.

Nátrán Roland, a magyar sportági szövetség (MOATSZ) elnöke sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az eseménynek a budapesti Syma Rendezvényközpont adna otthont, illetve a szövetség rendelkezik az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkársága – ezen keresztül a magyar kormány –, a Magyar Olimpiai Bizottság, valamint a főváros vezetőségének írásos támogatásával. A MOATSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi szövetségnek (ITTF) 222 tagországa van, így a legnagyobb nemzetközi sportszervezet, ezért az esemény kulturális és gazdasági szempontból is nagy jelentőséggel bír. Nátrán kifejtette: a vb-pályázathoz jó alapot adott Magyarországnak a sikeres World Tour-verseny, illetve az idei, a Tüskecsarnokban sorra kerülő Európa-bajnokság megrendezésének elnyerése is. Karl Jindrak, az ITTF versenyigazgatója hozzátette: a bejárás alapján a Syma Csarnok alkalmas lesz a vb megrendezésére, viszont szükség van a padlóburkolat és a világítás felújítására. A sportvezető a részleteket illetően közölte, hogy a helyszín fő csarnokában lehetnek a televíziós mérkőzések, a másodikat szintén versenycsarnokként használják majd, míg a harmadik a játékosok gyakorlására szolgál majd.

Faragó Judit, az ITTF ügyvezető igazgatója elmondta, hogy bár más kontinensről is akadtak érdeklődők, a határidőig csupán Magyarország nyújtott be érvényes pályázatot, a rendezés elnyeréséhez már csak az ITTF közgyűlésének jóváhagyása kell, ez március 1-jén Kuala Lumpurban lehet.

Az ITTF korábban úgynevezett nyílt világbajnokságokat rendezett, amelyeken nyolcszázan vettek részt, most viszont korlátozza az indulók számát, s már a tavalyi kínai vb-n 536 versenyző indult” – emlékeztetett Faragó, aki szerint ezzel a lépéssel a kisebb városok is lehetőséget kapnak a vb-rendezésre. Tájékoztatása alapján most már egyéniben egy ország legfeljebb három versenyzőt indíthat, a világranglistán az első húsz között lévő nemzetek további kettőt, míg a házigazda hatot. Párosban minden országot két duó képviselheti. Nátrán szerint Budapesten így 500–600 között lehet majd a versenyzői létszám, az akkreditált személyek száma pedig elérheti az 1500-at. Hozzáfűzte: a világbajnokságnak csak multifunkcionális csarnok képes otthont adni, ezért nem jöhetett szóba az idei Eb helyszíne, a Tüskecsarnok. Magyarország legutóbb 1950-ben rendezett asztalitenisz-vb-t. 2016-ban február 28-ától Kuala Lumpurban rendezik meg a csapat-vb-t, 2017-ben pedig Dortmund lesz a házigazdája az egyéni világbajnokságnak, míg 2018-ban a svéd Halmstad ad otthont a csapat-vb-nek.