2024. április 20., szombat

Észak-Korea módosította a "műhold" felbocsátásának lehetséges időpontjait

Módosította a "műhold" felbocsátásának lehetséges időpontjait Észak-Korea, szombati tájékoztatása szerint arra február 7. és 14. között kerül sor - közölte a japán és a dél-koreai kormány.

Phenjan kedden jelentette be szándékát a "műhold felbocsátásról" a február 8. és 25. közötti időszakban. A rakétaindítás szándékáról értesítette a londoni székhelyű Nemzetközi Tengerészeti Szervezetet (IMO), valamint a Nemzetközi Távközlési Egyesületet (ITU) is. A két szakosított ENSZ szervezet ugyanakkor szombaton még nem tudott a mostani módosításról.  
Észak-Korea a műhold felbocsátásáról néhány héttel azután számolt be, hogy a nemzetközi közösség által elítélt újabb kísérleti nukleáris robbantást hajtott végre. 
Az ENSZ határozatai mindenféle nukleáris és ballisztikusrakéta-programot tiltanak a vele ellenséges országokat rendszeresen katonai megtorlással fenyegető Phenjan számára. 
A világtól elzárkózó phenjani diktatúra az közölte a világszervezettel, hogy űrprogramja tisztán tudományos célokat szolgál, az Egyesült Államok és távol-keleti szövetségesei szerint azonban Észak-Korea célja nem műholdak Föld körüli pályára állítása, hanem a hasznos terhet szállító, nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták (ICBM) tesztelése.