2024. március 28., csütörtök

Visszaszorulóban az Iszlám Állam?

Arról írtunk nemrégiben, hogy visszakísért a régi típusú hidegháború, amely nem más, mint a világrend fenntartásának kísérlete az USA és a Szovjetunió helyett ma már Oroszország vetélkedésének és együttműködésének bonyolult szövevényével. Akkor azonban csak a kérdés egyik oldalát mutattuk be: az USA már régebben Oroszországot jelölte meg legnagyobb veszélynek, az erősödő és magához tért Oroszország pedig nemrégibben nyilvántotta az USA-t „nemzetbiztonságát fenyegető” országnak. Ezt a fejtegetést kell most kiegészítenünk annak vázolásával, hogy a régi típusú hidegháború nem térhet vissza.

Nemcsak azért, mert Oroszország nem a Szovjetunió, és bármit csinál is, nem lesz olyan „tábora”, mint egykoron. Két okból sem. Az egyik: olyan új jelenségek vannak, amelyekkel szemben ők ketten együtt is tehetetlenek. A másik: ma már nem történhet meg, hogy a két szuperhatalom gondoskodik a „táboron” belüli rend és fegyelem fenntartásáról, mert közben a világpolitikába törtek a „középhatalmak”, amelyek a szuperhatalmaktól függetlenül próbálják érvényesíteni érdekeiket.

Kezdjük e tétel bizonyítását annak bemutatásával, hogy az Iszlám Állam (IÁ) egészen új geopolitikai tényező, amellyel szemben a két szuperhatalom még a támogatott erők felkarolásával is kevés sikert érhet el. Elsősorban is az IÁ ilyen új tényező már azzal is, hogy a világméretű terror mellett (amellyel az őt ért támadásokra akar visszavágni, és új jelenséggé teszi már a háborúnak ezt a „kombinált” formáját is) nem elégszik meg a más szervezetek, elsősorban az al-Kaida által már előtte is folytatott világméretű terrorral, hanem megteremtette saját államát is. (Ezzel a módszerrel kísérletezik Afrikában a Boko Haram terrorszervezet is.)

Mert az IÁ-nak sikerült igazi állammá válnia. Szíriának majdnem a felén és Irak egyharmadán, mintegy 10 millió lakos számára megszervezte a közigazgatást, működteti a gazdaságot (már kialakította a „tervgazdálkodás” első elemeit), az oktatást és az egészségügyet, rendszeresen fizeti a közalkalmazottakat, havonta 3–10 millió dollárt fordít fizetésekre. Mintegy 300 jogszabályt léptetett életbe. Megteremtette pénzforrásait: megfizetteti az adókat és illetéket; megszervezte a kőolaj külföldre szállítását és eladását; (saját szükségletei kielégítése mellett még hetente kb. 2 millió dollárt valósít meg); rátette a kezét az elfoglalt városokban talált pénzre; pénzforrássá tette a túszejtést. Már saját pénze van, hogy „a mohamedánokat megmentse a sátáni bankok leigázásától”.

Ezzel az „állammal” szemben az intenzív bombázásokkal segített szíriai, iraki és kurd erők már értek el sikereket. A bombázás ugyanis nem ér fel a szárazföldi csapatok bevetésével, de mégis van hatása. Az IÁ egymás után vesztette el legtehetségesebb vezetőit, különösen nagy volt a pusztítás az intellektuális kemény magot alkotó – legtöbbször az iraki hírszerző gárdából toborzott – vezetők körében. Majdnem teljesen lehetetlenné vált számára a modern kommunikáció (mert azzal is rendelkezett és már a kiberháborút is bevethették ellene) az egységek között, egy ideje már az utánpótlás is akadozik. A szervezetet ma már szinte semmilyen közös stratégiai elképzelés nem fogja össze. Ráadásul eddig „azzal voltak elfoglalva”, hogy kiirtsák, elüldözzék a más vallásúakat, ma viszont mind többször kerülnek szembe a konkurens szunnita szervezetekkel.

Mindez lehetővé tette, hogy az iraki és szíriai kormányerők sikereket érjenek el. Így Irakban a kurdok megtoldhatták már korábban elért sikereiket, és a kormányerők is végre offenzívába kezdhettek. Visszafoglalták Kobanit, Szindzsárt, a bajdzsi olajfinomítót, nagyon fontos eredményként a Moszul (az IÁ legnagyobb, kétmilliós városa) melleti gátat, a Moszult Rakkával (az IÁ fővárosával) összekötő stratégiai utat stb. Legnagyobb sikernek azt számítják, hogy visszafoglalták a 600 ezer lakosú Ramádit. Szíriában is előrenyomultak a kormányerők, de az még távol van az IÁ legyőzésétől. Nem is szólva arról, hogy a problémák megmaradtak. (Ramádiban a szunnita városba nem akarták beengedni a siíta erőket.)

Még nagyobb akadálya a klasszikus hidegháború másik elemének, (a „táboron” belüli rend és fegyelem szavatolásának), hogy időközben a nemzetközi porondra léptek azok a „középhatalmak” – Irán, Szaúd-Arábia, Törökország –, amelyek már nem igazodnak ehhez a szuperhatalmi rendhez, hanem saját érdekeiket próbálják érvényesíteni. Ez már akadályozza az IÁ feletti győzelem kivívását.

Egyszer már mi is írtunk arról, hogy a dráma minden szereplője valamit fontosabbnak tart az IÁ legyőzésénél. A külföldi lapok már ezen is túlmentek. A Nouvel Observateur egész jegyzéket készített arról, hogy hány országnak egyenesen érdeke az IÁ fennmaradása. Irán számára azért, mert a siíta államról leválasztja a szunnita részt. Szíria számára azért, mert Aszad úgy állíthatja be, hogy ő a nemzetközi terrorizmus ellen harcol. Törökország számára pedig azért, mert feltartóztatja a kurdok terjeszkedését. Izrael számára viszont azért, mert az arabok egymással harcolnak, és nem vele foglalkoznak.

Irán és Szaúd-Arábia számára pedig azért, mert lehetővé teszi, hogy ők a siíták, illetve a szunniták nemzetközi védnökévé válhassanak. A két ország között újabban kialakult feszültség pedig már azt is demonstrálja, hogy miért képtelenség a klasszikus hidegháborús „rend” visszaállítása. A „középhatalmak” között ugyanis olyan nagyok az ellentétek, hogy nem vetik alá magukat ennek a „rendnek”.