2024. március 29., péntek

„Oda nem szabad visszamenni, ahonnan elindultunk”

Orbán Viktor: A 2010 előtti oktatási rendszerhez nem térhetünk vissza

A 2010 előtti oktatási rendszerhez nem szabad visszatérni – közölte pénteken Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában, aki szerint a kormány jó irányba indult el az oktatásban.

(Fotó: MTI)

(Fotó: MTI)

Az oktatási vitákról szólva a kormányfő kifejtette: 2010-ben egy pénzügyileg csődbe ment oktatási rendszerrel és a magyar gyermekek folyamatosan romló teljesítményével kellett szembenéznie a kormánynak. A felelősséggel kapcsolatban úgy fogalmazott: nem merné sem azt állítani, hogy a pedagógusok munkája lett rosszabb, sem azt, hogy a gyerekek butábban születnének, mint korábban, és azt sem, hogy a szülők kevésbé látnák el kötelességeiket.

A lényeg az, hogy „oda nem szabad visszamenni, ahonnan elindultunk. (...) Mindenképpen változtatni kellett. Szerintem jó irányba indultunk el” – mondta, hangsúlyozva, hogy az oktatási vita középpontjában a gyermeknek kell állnia.

A kabinet a nyílt kormányzás híve, mindenki véleményére kíváncsi, és nagy reményeket fűz a Nemzeti Pedagógus Karhoz, amelyet azért hoztak létre, hogy az oktatás belső szakmai kérdéseit pártpolitikától mentesen meg lehessen vitatni – közölte, hozzátéve, hogy érti a pedagógusok szakmai felvetéseit, azokat meg is fogják vitatni. Megjegyezte, a folyamatos párbeszédnek, az oktatási kerekasztalnak van és lesz értelme a jövőben is.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az életpályák és a béremelések végrehajtásakor első helyre tették a pedagógusokat, amivel a társadalom is egyetértett. Az ágazat forrásbővüléséről elmondta: fejlesztési oldalon 450 milliárd forint, béroldalon pedig körülbelül 230 milliárd forint érkezett az oktatásba az elmúlt időszakban.

A szakképzésről szólva leszögezte: „nem az a fontos, hogy a gyermek papírt kapjon, hanem az, hogy használható tudást”. A kormányfő szerint a szakképzés elindult ebbe az irányba.