2024. március 28., csütörtök

Jótékonysági célokra ajánlja fel érmeit Aleksandar Šapić

Árverésre bocsátja érmeit, és az így befolyt összeget jótékonysági célra ajánlja fel Aleksandar Šapić, minden idők legjobb szerbiai vízilabdázója.

A Večernje novosti című napilap pénteki beszámolója szerint a sportember bejelentette: a világversenyeken szerzett 24 érmét adja el, a pénzt pedig egy, a beteg gyerekek gyógyítását segítő alapítványnak továbbítja.

Az érdeklődők egy erre a célra létrehozott honlapon licitálhatnak a visszavonult Šapić 2005-ös világbajnokságon nyert aranyára, de akár az athéni olimpián szerzett ezüstjére vagy a Sydneyben és Pekingben kiérdemelt bronzaira is. Ezek mellett árverésre bocsátja további vb-érmeit, illetve Európa-bajnokságokon, a Világligában, a Világkupán, a LEN Kupában és a Bajnokok Ligájában szerzett medáljait.

A Blic belgrádi napilap kiemelte, hogy Aleksandar Šapić az akció bejelentésekor úgy fogalmazott: az érmeinél csak a családja fontosabb, most mégis könnyen lemond a díjakról a rászoruló, beteg gyerekek érdekében.

Az érmek kikiáltási ára 3000 és 10 000 euró között mozog, a legtöbbet a sydneyi olimpián szerzett bronzéremért kell fizetni.

Aleksandar Šapić pályafutása során játszott a belgrádi Crvena Zvezdában és Partizanban, a vajdasági Óbecse csapatában, az olasz Camogliban és Savonában, valamint az orosz Sturmban is. 2005-ben a világ legjobb vízilabdázójává választották.