2024. március 28., csütörtök

Az EP elfogadta a szerb országjelentést

A kisebbségi kérdésekre is rávilágít a dokumentum

Az Európai Parlament (EP) a szerda délutáni vita után csütörtökön elfogadta a 2015-ös szerb országjelentést, amely végső változatának a kialakításához összehangolt parlamenti munkájukkal a magyarországi néppárti képviselők is tevékenyen hozzájárultak. Deli Andor vajdasági származású EP-képviselő több változtatást is javasolt az eredeti szövegtervezethez, ezek nagy része a jogállamiság és a kisebbségi jogok erősítésére vonatkozott.

Deli Andor (Ótos András felvétele)

Deli Andor (Ótos András felvétele)

– A Szerbiára vonatkozó EP-határozat idén is sikeresen összefoglalja azokat a kérdéseket, amelyek meghatározták a tavalyi évet a szerb eurointegrációs folyamatban – értékelte az ülést követően Deli Andor.

– A közös munkával sikerült továbbá elérni, hogy a jelentés jobban rávilágítson a kisebbségi kérdésekre – írta Deli Andor lapunkhoz eljuttatott közleményében, majd hozzáfűzte: – A Szerbiára vonatkozó EP-határozat ilyen formában nem jöhetett volna létre a fideszes delegáció összehangolt és eredményes munkája nélkül.

A szerdai vitában felszólalt Tőkés László erdélyi magyar és Deli Andor vajdasági magyar EP-képviselő is.

Tőkés László felszólalásában üdvözölte, hogy elkezdődtek a csatlakozási tárgyalások Szerbiával. Az érdemi előrelépéshez viszont az szükséges, hogy a jelképes nyitás nyomán Szerbia tényleges eredményeket mutasson fel a demokratikus jogállamiság, a törvényhozás, az igazságszolgáltatás, valamint az alapvető emberi és kisebbségi jogok terén.

– Romániai magyarként a szerbiai magyarok és románok, azaz a vlachok érdekeit védve maximális elvárásokat támasztok a kisebbségi cselekvési tervvel, illetve Szerbia kisebbségpolitikájával szemben. Ezek teljesítése megkerülhetetlen előfeltétele legyen az ország uniós felvételének! – hangsúlyozta Tőkés László. Felszólította Koszovót, hogy a területén élő szerb közösségnek biztosítsa azon jogokat, melyeket előző kisebbségi állapotában maga is joggal követelt meg az akkori szerb állami többségtől – közölte az erdélyi magyar néppárti EP-képviselő felszólalása kapcsán az MTI.

Deli Andor hozzászólásában azt hangsúlyozta, hogy az állásfoglalás jó útmutatóul szolgál a szerb kormánynak a további reformok folytatásához, és ösztönzi, hogy kitartson a sikeresen megkezdett eurointegrációs folyamatban.

– A prioritások között a jogállamiság és a kisebbségi jogok biztosítását említeném, elsősorban azért, mert a Bizottság és a Tanács az elkövetkező hónapokban fogja megvizsgálni az ezen területen megtett lépéseket, annak érdekében, hogy zöld lámpát adjanak a 23-as, illetve 24-es tárgyalási fejezetek megnyitásához.

– Szerbia az elmúlt hónapokban több ígéretes törvényt, akciótervet dolgozott ki. Kulcsfontosságú azonban ezek sikeres és tényleges végrehajtása, nemcsak a tárgyalási fejezetnyitások miatt, hanem elsősorban azért, hogy Szerbia polgárai mielőbb egy európai szintű jogállamiságot élvezhessenek.

– Ez különösen fontos a nemzeti kisebbségi közösségeknek, köztük a vajdasági magyar közösségnek, amelyhez én is tartozom – zárta felszólalását a néppárti politikus.