2024. április 20., szombat

Dačić–Szijjártó-találkozó Amszterdamban

Ivica Dačić szerb külügyminiszter Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel találkozott Amszterdamban.

- A két ország közötti gazdasági együttműködés fejlesztéséről tárgyaltunk, áttekintettük a bevándorlási válság helyzetét, megállapodtunk, hogy felgyorsítjuk az újabb határátkelőhelyek létrehozásának folyamatát, és áttekintettük a Budapest–Belgrád-vasútvonal felújításának állását is - közölte Szijjártó Péter az MTI-vel.

A külgazdasági és külügyminiszter ezt követően arról számolt be az MTI-nek adott telefonos interjújában, hogy a pénteki miniszteri tanácsozás középpontjában az új európai biztonsági stratégia összeállításának kérdése állt.

Szijjártó Péter kifejtette: a magyar kormány az ország gazdasági és biztonsági érdekeit figyelembe véve fontosnak tartja, hogy a stratégiában elsődleges célkitűzésként szerepeljen egyebek mellett a nyugat-balkáni térség és az unió keleti szomszédságának stabilizálása.

Magyarország szorgalmazza a nyugat-balkáni országok uniós integrációjának jelentős felgyorsítását, ez ugyanis a legjobb módja a térség stabilizálásának. Kiemelten fontos a szerb és a montenegrói uniós csatlakozási tárgyalások felgyorsítása és a macedón csatlakozási tárgyalások mielőbbi megkezdése - közölte.