2024. április 19., péntek

Létrejön a pápa és az orosz ortodox pátriárka történelmi találkozója

Ferenc pápa és Kirill pátriárka február 12-én Kubában találkozik, és közös nyilatkozatot ír alá a katolikus és az orosz ortodox egyház kapcsolatának jövőjéről, valamint a közel-keleti keresztényüldözés elleni összefogásról tárgyal - jelentette be pénteken Federicio Lombardi, a Szentszék szóvivője Vatikánvárosban, illetve Ilarion volokalamszki metropolita Moszkvában.

Ferenc pápa és Kirill pátriárka (Fotó: Beta)

Ferenc pápa és Kirill pátriárka (Fotó: Beta)

Ez lesz a katolikus és az orosz ortodox egyház vezetőjének első találkozója azt követően, hogy 1054-ben szakadás következett be a nyugati és a keleti kereszténység között. A Vatikán és a moszkvai patriarchátus közös közleménye hangsúlyozta, hogy a történelemben példa nélkül álló találkozó fontos szakaszát jelenti majd a két egyház kapcsolatának.

"A Szentszék és a Moszkvai Patriarchátus reméli, hogy ez egyben a reménység jele lesz minden jóakaratú ember számára" - áll a Vatikán honlapján közzétett dokumentumban. A pápa a február 12. és 18. közötti mexikói látogatása előtt, a havannai José Martí Nemzetközi Repülőtéren találkozik majd az orosz ortodox egyházfővel. A nyilatkozatot ott fogják aláírni.

Ilarion metropolita, az orosz ortodox egyház külkapcsolatainak vezetője kijelentette: a pátriárka azért találkozik a pápával, mert összefogásra van szükség a közel-keleti keresztényüldözés ellen. "A keresztényüldözés a találkozó központi témája lesz" - hangsúlyozta. "A Közel-Keleten, az Észak-és Közép-Afrikában, valamint más térségekben olyan helyzet alakult ki, hogy szélsőségesek igazi népirtást hajtanak végre keresztények ellen, ami sürgős lépéseket követel és még szorosabb együttműködést igényel a keresztény egyházak között"  - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy a két egyház közötti régi nézeteltérések továbbra is fennállnak, különös tekintettel az ukrán görög katolikus egyházzal kapcsolatos vitára. Ezeket az ellentéteket azonban félretették, hogy a két egyházfő össze tudjon fogni a keresztényüldözés ellen. Ilarion elmondta, hogy a találkozó előkészítése már két évtizede tart. 1996-1997-ben intenzív tárgyalások folytak II. Alekszij akkori pátriárka és II. János Pál akkori pápa (esetleg Magyarországon tartandó) megbeszéléseinek előkészítéséről, ám ezek megszakadtak.

Ennek oka a metropolita szerint az volt, hogy nem sikerült megállapodni az ukrán görög katolikusok ügyében, akik a 80-as és a 90-es évek fordulóján Nyugat-Ukrajnában megszűntették a moszkvai patriarchátus három egyházmegyéjét és Lvivből Kijevbe tették át központjukat, valamint vita volt a moszkvai patriarchátus kánoni területén folytatott római katolikus hittérítő tevékenységről.