2024. március 29., péntek

Hetvenéves az óbecsei lovasklub

Hetvenedik születésnapját ünnepelte a napokban az óbecsei Tiszamente Lovasklub. A helybéli lovasok és a szomszédos klubok képviselői vacsorával és díjkiosztóval emlékeztek meg a jubileumról és a sportsikerekről. Miodrag Jovićević klubelnök sajnálattal vette tudomásul, hogy a meghívásnak nem tettetek eleget sem az önkormányzat sportért felelős tanácstagja, sem a sportszövetség képviselői.

– Már megszoktuk, hogy csak magunkra számíthatunk. Úgy viselkednek, mintha a lovassport nem is lenne sport, pedig valamikor a lóversenyek voltak a város leglátogatottabb sporteseményei. A Tisza-parti lóversenypályán olykor tízezren is szurkoltak a versenyzőknek. A mai napig az év egyetlen ügetőversenyén a radarállomás melletti lóversenypályán több mint ezren követik az eseményeket. Ha lehetőséget kapnánk arra, hogy egy évben 2-3 versenyt is megszervezzünk, biztos vagyok abban, hogy újra népszerű lenne a lovassport Óbecsén – jelentette ki Sava Vojnović.

Az óbecsei lovasklub 1946 februárjában alakult meg, ilyen hosszú múlttal kevés sportklub dicsekedhet a községben. A lótenyésztés hagyománya ennél is régebbre nyúlik vissza, hiszen Bogdan Dunđerski ménese már a második világháború előtt is híres volt, a Džigurski-birtokon pedig ugyancsak a második világháború előestéjén tartották meg az első lóversenyeket.

Sava Vojnović elnök kilenc köszönőlevelet nyújtott át a lovassport és a klub fejlesztéséért, ezeket Veljhard Sándor, Gortva Imre, Deli János, Deli Lajos, Živo Đakonov, Živko Milovanov Braca, Ozsvár Zoltán, Sava Popov és Stevan Rakić vehette át. Három dreai ügetőló között dőlt el, hogy melyik az év legjobbja: Sava Popov két lovát végül Deli Lajos Kincsem lova utasította maga mögé, amelynek ez immár a negyedik klubserlege. Német János lett az év hajtója, aki negyvenéves pályafutása alatt 22 alkalommal nyerte el a legjobb klublovasnak kijáró serleget.

Valamikor csak Óbecsén száz körül volt az aktív lovasok száma, ma már a bácsföldváriakkal és a dreaiakkal együtt ez a szám nagyjából 25, de mellettük néhány tiszteletbeli tag és fiatal is serénykedik a klub körül.