2024. április 19., péntek

Jobb eredmények a pénzügyi szabadság terén

Szerbia tavaly 13 helyet haladt előre

A 2016-os gazdasági szabadság index szerint Szerbia már harmadik éve folyamatosan előrelépéseket tesz a monetáris szabadság területén – közölte a Szerb Nemzeti Bank (SZNB). A gazdasági szabadság indexet minden évben a washingtoni The Heritage Foundation agytröszt a The Wall Street Journal napilappal együtt állítja össze.
A monetáris szabadság az előző három évben megvalósított árstabilitásra vonatkozik, valamint az árellenőrzés felbecsülésére. Az idén Szerbia 5,3 ponttal gyarapodott, így 77,5 pontot ért el. A gazdasági szabadság indexen a 70-től 80-ig terjedő tartomány a többnyire szabad kategóriát, a 80-tól 100-ig terjedő mezőny pedig a szabad gazdaságot jelöli. A régió országai közül Szerbia ért el legjelentősebb előrehaladást, a 2016-os lista a 2014 közepétől 2015 közepéig terjedő szakaszra vonatkozik – közölte az SZNB.

A monetáris szabadság mellett a tulajdonjogi viszonyok, a vállalkozói környezet, az állami kiadások csökkentése és az alacsony adóterheknek köszönhető fiskális szabadság is fejlődött Szerbiában.

A tíz paraméterrel dolgozó gazdasági szabadság indexet a világ 178 országában értékelik, és 1995-től évente közreadják az elemzést. Szerbia 13 helyet haladott előre, így az elmúlt egy évben a 90.-ről a 77.-re ugrott.