2024. április 18., csütörtök

„A kormány odafigyel a déli régióra”

Az SZHP támogatóinak tömeges részvételével Vranjéban megnyílt a Geox szerbiai üzeme

Szerbia nem csak Belgrád – hangsúlyozta Aleksandar Vučić kormányfő Vranjeban a Geox olasz cipőgyártó helyi gyárának megnyitóján. A miniszterelnök arról biztosította az üzem bejárata előtt szép számban összegyűlt hallgatóságot – akik Szerbia zászlaja mellett a Szerb Haladó Párt zászlaját és szimbólumait tartották kezükben –, hogy a szerb kormány jelentős befektetésekkel kívánja segíteni Szerbia déli régiójának fejlesztését. Vučić köszönetet mondott a jelenlevőknek, amiért szeretik országukat, valamint megerősítette, hogy nagyjából egy hónap múlva egy másik gyár alapköveit helyezik el Vranjéban.

A Geox gyárában 1250 ember állhat munkába. Az olasz vállalat 15,8 millió eurót fektetett az üzembe, a szerb kormány állami támogatás formájában pedig 11,25 millió euróval járult hozzá a projektumhoz.

Vučić mellett az ünnepélyes megnyitón Mario Moretti Polegato, a Geox igazgatója, Ivica Dačić külügyminiszter és Željko Sertić gazdasági miniszter is részt vettek.

A Geox 1200 saját cipőbolttal a világ 114 országában van jelen. Geox lábbelit a világon több mint 10 ezer üzletben lehet vásárolni. Az olasz cipőgyártó eddig Kínában, Vietnamban, Indonéziában, Dél-Koreában és Brazíliában nyitott üzemet.