A világgazdaság még soha sem volt ilyen bizonytalan és ennyire kiszámíthatatlan – ez a legegyszerűbb összefoglalója annak, ami a Világgazdasági Fórum (VF) Davosban múlt szombaton este záruló tanácskozássorozatán elhangzott, meg ami a világsajtóban e találkozó kapcsán azóta megjelent. Az összejövetelre készülve ugyanis a VF szakértői listát készítettek a terítékre kerülő problémákról-kihívásokról. A következő tíz évben legsúlyosabb következménnyel fenyegetők listájának élére a klímaváltozást tették, utána jön a tömegpusztító fegyverek bevetésének eshetősége, majd a vízhiány, a tömeges elvándorlás és az „energiaár sokk” következik. Azoknak a listáját pedig, amikkel kapcsolatban a helyzet romlása várható, a migráció vezeti, majd következik a szélsőséges időjárás, az államközi konfliktusok és a természeti katasztrófák. A tanácskozás alapvető jellemvonása azonban az, hogy egyik problémára sem kínáltak megoldást, ahol pedig azt hitték, a kezükben van a megoldás, két ellentétes elképzelés csapott össze, azt a benyomást keltve, hogy a világgazdaság Szkülla és Kharübdisz között hajózik: veszélyes következményekkel jár, bármelyiket is választja.
Még a magyarázatokkal is fukarkodott a tanácskozás. Nemigen talált elfogadásra még az összeesküvés-elmélet híveinek véleménye sem, hogy két súlyos problémát is mesterségesen idéztek elő, de – szokás szerint – nem számoltak a következményekkel. E szerint a kőolaj árának leszorításával Putyinnak akartak gondot okozni. Ma már viszont ott tartanak, hogy Moszkvában egy liter víz árán három liter kőolajat, egy liter tej árán öt liter, egy liter sör árán hét liter és egy liter vodka árán 26 liter kőolajat lehet venni. Ez már főfájást okoz Szaúd-Arábiának is. A világgazdaság hatalmasságai megharagudtak Kínára, mert leértékelte a jüant és figyelmeztették, ne nagyon hánykolódjon, hisz akkor idéznek elő tőzsdepánikot, amikor akarnak. Eközben a palackból kiengedett szellem teljessé tette a bizonytalanságot a világ tőzsdéin.
Megoldás híján az a benyomás szerezhető, hogy Davosban nem tudtak, vagy nem akartak szembenézni az igazán fenyegető gonddal, legfeljebb csak annak tüneteiről tárgyaltak, majd két egyformán keveset ígérő megoldás koncepció csapott össze. Így például Soros György most csak az Európai Unió szétesését jósolja, de négy évvel ezelőtt, 2012 januárjában még ezt mondta a Newsweeknek: „A legrosszabb forgatókönyv a pénzügyi rendszer összeomlása.” Ezzel ugyanis úgy vagyunk, mint a halállal: jobb nem gondolni rá.
Még a rendszerben rejlő veszélyek feltárásában legmesszebb menő, hirtelen divatossá vált Thomas Piketty (aki nemcsak rehabilitálta Marxot, hanem a XXI. század tőkéjének a megírásával még folytatni is akarja művét) is csak annak kimutatásáig megy, hogy a tőke nagyobb hasznot hajt, mint a munka. Azt azonban még kimondani sem meri senki, hogy a világgazdaság papírra épül. Hisz még a most ismét kapóssá vált arany is csak annyit ér, amennyi értéket az ember tulajdonít neki. A világgazdaság alapja pedig az a hit, hogy az egyik papír, a részvény, annyit ér a másik papírban, a tetszés szerint gyártott dollárban. Mi lesz, ha valami kivillan abból, hogy a király meztelen?
Ennek a helyzetnek egyik tünetével – azzal, hogy egy-egy nagyobb tőzsdén naponta egy egész ország nemzeti jövedelmével felérő forgalmat bonyolítanak le – nem foglalkoztak Davosban. Napirenden volt azonban egy másik: a virtuális világ elképesztő egyenlőtlenséget teremt. Ma már a népesség egy százaléka birtokolja a világ vagyonának 99 százalékát, és 62 embernek annyi vagyona van, mint 3,5 milliárd másiknak. A szakadék tehát szélesedik; a szegények felének vagyona 2010 óta ezer milliárddal csökkent, a 62 gazdagé viszont 500 milliárddal nőtt. Öt évvel ezelőtt „csak” 388 gazdag bírt az emberiség felének vagyonával. Abba pedig belegondolni is rossz, hogy ez milyen következményekkel járhat.
Azt pedig már megszoktuk, hogy a legsúlyosabb világproblémával a már visszafizethetetlenné vált adóssággal (a világ adósságállománya kb. 30 ezer milliárd dollár, az egész világ évi nemzeti jövedelme pedig csak 47 ezer milliárd) kapcsolatban két ellentés koncepció birkózik. Az uralkodó nézet szerint a kiadások csökkentésére drasztikus megszorításokra van szükség. A másik, amelyet nemcsak egyes kormányok, hanem olyan tekintélyes közgaszdászok is, mint a Nobel-díjas Joseph Stiglitz, vallanak viszont: a fogyasztást kell serkenteni. A gyakorlatban pedig az történik, hogy az USA kamatláb emeléssel erősíti a dollárt, az EU pedig a bankóprés működtetésével gyengíti az eurót.
Az azonban kisebb meglepetés volt, hogy még a másik nagy problémával kapcsolatban is két koncepció csatározott. Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint gyorsan integrálni kell a migránsok tömegét. (Erre egyetlen módszert ajánl: növelné a fejlett országok szegényeinek számát, és csökkentené a minimálbért.) Különben Európa belerokkan az elöregedésbe. Máris az a helyzet, hogy nemrég még 3 dolgozó tartott el egy személyt, ma már egy dolgozóra 1,4 eltartott jut, de még a dolgozóknak is csak egy kisebb hányada termel. Az elöregedés még az új tagállamokban is olyan méretű, hogy Szlovéniában minden hatodik polgár 65 évnél idősebb, és Horvátországban az átlagéletkor 55 és 59 év között van.) Közben az uralkodó felfogás szerint a migránsok veszélyt jelenek Európára. Amíg csak az elképzelések csatároznak, hogyan lesz megoldás?
