Ezrek hagyják el otthonukat a délkelet-törökországi hideg télben a biztonsági erők és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei közt kiéleződő összecsapások miatt. Diyarbakir város lakosai zömmel azután indultak útnak, hogy a hét derekán a tartomány kormányzója Sur történelmi körzetének újabb öt kerületében kijárási tilalmat rendelt el, de sokan már a tiltás kiterjesztése előtt útra keltek.
Sur tizenöt kerületében már december 2-a óta kijárási tilalom van érvényben, hogy a biztonsági erők el tudják távolítani a PKK barikádait és robbanószerkezeteit.
Az otthonukat elhagyók között van, aki vállára vetett ágyneműjével gyalogol, mások talicskán tolják a hűtőszekrényüket, mosógépüket vagy a szőnyegeiket. Olyan is akad, aki beteg, kerekesszékes rokonát menekítette ki a várható harcok elől.
Egy neve elhallgatását kérő suri lakos arról számolt be, hogy a biztonsági erők közölték vele: azonnal elhagyja otthonát vagy arra később már nem lesz lehetősége. Egy nyolcvanéves férfi arról beszélt, hogy a térségben olyan hideg van, hogy azt a szabadban senki nem tudja tartósan elviselni. Egy négygyermekes anya panasza is sokatmondó: „Albérletben élek, még a villanyszámlát és a vízdíjat sem tudom fizetni, hova menjek? Négy gyerekkel ki fogad be?”
A Diyarbakir Fiskaya negyedében élő Mustafa Çukur lánya, Rozerin december végén ment Sur egyik negyedébe egy barátjához. Több mint egy héttel később Rozerin családja egy telefonhívást kapott, így tudták meg, hogy a lányuk meghalt, a holtteste pedig – a család feltételezése szerint azóta is – az utcán hever.
Mustafa és neje elsősorban a kijárási tilalom miatt nem tudja megkeresni Rozerint, aki egyike a hónapok óta tartó összecsapások 198 civil áldozatának. Mustafa, aki maga is egykor menekültté vált a PKK és a hadsereg közötti harcok miatt, felidézte a PKK 1984-ban indított kormányellenes felkelését is, amikor a török katonaság mintegy 2000 kurd falvat rombolt le, mert a lázadók gyakran vidéki településeken bújtak meg.
„Egy nappal azelőtt, hogy kiürítették volna a falunkat, ágyúval lőtték öt kilométer távolságból. A törökök és kurd kollaboránsaik házról házra mentek, és ráparancsoltak a lakosokra, hogy hagyják el otthonukat. Ha nem akartak távozni, felgyújtották a házukat. A falvak lerombolása azonban a lázadóknak kedvezett, mert addig a pontig senki sem csatlakozott a PKK-hoz, de a történtek után a fiatalok beálltak a felkelők soraiba – mesélte.
A kilencvenes években, amikor a PKK és a török hatóságok közötti harcok a leghevesebbek voltak, mintegy 2 millió kurd vált menekültté. Sokan Diyarbakirban, a főváros Ankarában és Isztambulban leltek új otthonra.
Mustafának a lánya elvesztése miatt érzett fájdalma haraggá változott. A kialakult helyzetért a török elnök és a kormány mellett az ENSZ-t és az Európai Uniót is hibáztatja. Szerinte mivel az EU Törökország segítségére szorul a menekülthullám visszaszorításában, Brüsszel vonakodik bármit is tenni a hadsereg délkeleti műveletei ellen. „Az EU-tagállamok a mi gyerekeinket áldozzák fel a sajátjaikért! Barikádként használják a gyermekeinket, hogy a sajátjaikat megvédjék” – mondta Mustafa.
