2024. március 28., csütörtök

Egy liter autógáz árának a fele adó

A régióban talán nem Szerbiában a legdrágább az autógáz, de azért a lista élén szerepel

Az országban az autógázra csaknem 50 százalék illetéket számol fel az államvezetés. Ebből a tételből a legtöbb a jövedéki adó, amely ugyan Európa valamennyi országában tapasztalat, de alig van ország, ahol ilyen magas, mint Szerbiában. Egyedül csak Hollandiában számolnak fel többet, ott egy liter autógáz 0,184 eurócentbe kerül. Szerbiában ez az összeg 0,184 eurócent, vagyis 22 dinárt tesz ki a teljes 35,67 dináros árból – tette közzé a Blic napilap.

Németországban, Olaszországban, Horvátországban és Magyarországon sokkal kisebb terhet számol fel az állam, míg mondjuk Görögországban, Belgiumban és Ausztriában nem is számolnak fel az autógázra jövedéki adót.

Szerbia egyébként egyike a kontinens legnagyobb autógáz-fogyasztóinak, viszont amióta az állam rátenyerelt erre az energiaforrásra, folyamatosan veti ki rá az illetékeket, ami oda vezetett, hogy éves szinten általában tíz százalékkal csökkent az autógáz-használók száma. Ez azt jelenti, hogy ma csak 350 ezer járművet tankolnak ezzel az üzemanyaggal, a valamikori félmillió helyett. Emiatt a legtöbb felhasználó a környezetvédelmi szempontból kedvezőbb gáz helyett inkább a sokkal károsabb dízel üzemanyag mellett adta le a voksát, amely égéskor mérgesgázokat bocsát ki.

– Az állam sok esetben úgy próbálta rendezni a költségvetését, hogy az üzemanyagokra, köztük az autógázra is kivetett járulékokat növelte meg. Mondani sem kell, ez a fogyasztás csökkentéséhez vezetett, ami tovább csökkentette az államkasszába áramló pénzmennyiséget. Ez egy igen hálátlan ördögi kör – nyilatkozta a helyzettel kapcsolatban Željko Rakić, a Magánbenzinkút-tulajdonosok Egyesületének tagja.

Egy tavalyi konferencián egyébként a szakértők már javasolták az államnak, hogy a jövedéki adó csökkentésével hosszú távon nagyobb hasznot érnének el a pénzügyek helyrehozásában, hiszen az lassan de biztosan növelné az autógázhasználók számát, ezáltal pedig az onnan befolyó pénz összege is növekedne.

Az autógáz literenkénti árának alakulása a környező országokban (dinárban kifejezve)

 

ORSZÁG ELŐÁLLÍTÁSI ÁR + ÁLLAMI TERHEK

 

Szerbia 36,9 dinár + 35,67 – ebből 22 dinár jövedéki adó

Horvátország 50,43 dinár + 13,53 – ebből 0,81 dinár jövedéki adó

Bosznia-Hercegovina 36,9 + 6,16 – nincs jövedéki adó

Szlovénia 36,9 + 23,37 – ebből 10,94 dinár jövedéki adó

Macedónia 49,2 + 8,61 – nincs jövedéki adó

Magyarország 50,43 + 30,75 – ebből 13,65 dinár jövedéki adó

Bulgária 34,44 + 20,91 – ebből 11,56 dinár jövedéki adó

Románia 46,74 + 22,14 – ebből 8,48 dinár jövedéki adó

Görögország 70,11 + 15,99 – nincs jövedéki adó

Montenegró 51,66 + 28,29 – ebből 15,37 dinár jövedéki adó