2024. április 20., szombat

Egytálétel és szendvics a rászorulóknak

Adán és Moholon 140 személy étkezik a népkonyhán

Január derekától újra üzemel Ada községben a népkonyha. Krizsán Vilmos, a Vöröskereszt adai szervezetének titkára elmondta: a népkonyha működtetője a humanitárius szervezet, a programot támogatja az önkormányzat, valamint az adai I., II. és a moholi helyi közösség.

– Január 18-án kezdett el újra működni a népkonyha. Egyelőre kilenc napot dolgozunk le, amit az őszi programból hoztunk át, majd február 1-jétől újra üzemel a népkonyha. A kilátások szerint februárban a Vöröskereszt szervezésében és a helyi közösségek finanszírozásával tudjuk ezt kivitelezni egy hónapon át. Február folyamán az önkormányzat lebonyolítja a közbeszerzési eljárást, ami minden reményünk szerint egész évre szól majd, és így folytatni tudjuk a rászorulók ellátását. Jelenleg a 120 személyre tervezett programban 140-en vesznek részt, akiknek a többsége egytálételben részesül. Közülük 88-an kisdiákok, akiknek az adai iskolában egytálételt, a moholiban pedig különböző szendvicseket biztosítunk – közölte a Vöröskereszt titkára.

Krizsán Vilmos elmondta, hogy az elmúlt évben a Vöröskereszt adományokból több mint egymillió dinár értékben juttatott főzéshez szükséges élelmiszereket és kenyeret a népkonyha számára. A programnak köszönhetően évente egyszer élelmiszer- és tisztálkodási csomagokkal is segíthették a rászoruló családokat. Megjegyezte, hogy ezt a 200-200 csomagot, illetve a 210 kiló lisztet elsősorban a Törökfaluban, Völgyparton és Valkaisoron élő családok kapták meg, ahol nem működik a népkonyha. A csomagok értéke meghaladta a 600 ezer dinárt. Kiemelte, hogy a Vöröskereszt a különböző adományokból évente több mint 1,6 millió dinár értékben, főként élelmiszerrel járul hozzá a népkonyha működéséhez, illetve a községbeli rászoruló családok megsegítéséhez. A Vöröskeresztben az idén is körülbelül ugyanekkora összegű adományra számítanak. A helyi önkormányzat ebben az évben 1,5 millió dinárral támogatja a népkonyhát.