2024. április 19., péntek

A jövőbe kell nézni!

Huszonhat művész, tudós, kutató, egyházi személy, politikus kapta meg Izrael elismerését

Az élet minden területéről, egyházi és világi, művész, illetve tudós emberek, összesen 26 személy kapta meg kedden Belgrádban, a Sukkat Shalom Zsinagógában azt az oklevelet, amelyet időről időre Szerbia és Izrael kapcsolatának erősítéséért oszt ki a Szerbiai Zsidó Községek Szövetsége. Ilyen oklevelet kapott többek között Nyilas Mihály oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár, valamint Aleksandar Vulin munkaügyi, foglakoztatási és szociális védelmi miniszter is. Az oklevelet Zsámbóki József, ma már sikeres üzletember, a második világháború idején történt szerbiai zsidó üldöztetés egyik túlélője adta át nekik. Mint kiemelte, az oklevelek kiosztásával, ami Izrael magas szintű elismerése, a zsidó nép javát szolgáló küzdelmet és tetteket szeretnék megjutalmazni.

Az ünnepségen jelen volt Yossef Levy, Izrael belgrádi nagykövete is, aki alkalmi beszédében kiemelte a holokausztra való emlékezés jelentőségét, azt, hogy miként tudta a felelősségteljesség, az emberségesség és a szolidaritás megmenteni Zsámbóki József életét. Elmondta, a második világháború évei rendkívül sötét időszak volt a zsidó közösség számára. Mint mondta, a nép nem felejtette el a gonoszságot, de azokat az emberek sem, akik a zsidók jótevőik voltak, akik segítették őket, és így örök barátaivá váltak a közösségnek. A zsidók és a szerbek közötti barátság örök, tette hozzá.

Aleksandar Vulin szociális védelmi miniszter is Zsámbóki József életére tért ki, mint mondta, az, aki megmentette egy gyermek életét, az egy világot mentett meg vele. Alkalmi beszédében kitért a jelenlegi menekültválságra is. Az izraeli és szerb nép együttműködéséről és a feltétel nélküli segítségnyújtásról mi sem tanúskodik jobban, mint az, hogy a Szerbia területén, a befogadóközpontban tartózkodó menekülteknek izraeli orvosok igyekeznek segítséget nyújtani, mondta.

Elismerő oklevelet kapott Veran Matić is, a B92 Alap elnöke, aki reményét fejezte ki, hogy ebben az évben sikerül majd a régi vásártéren, ahol a számos zsidó vesztette életét, kialakítani egy emlékközpontot.

Nyilas Mihály tartományi titkár ugyan nem tudott eljönni az ünnepségre, helyette Mato Groznica titkár-helyettes vette át az oklevelet.

Zsámbóki József megosztotta az ünnepségen jelenlevőkkel, hogy barátság köti Nyilas Mihályhoz, aki abból a városból származik, Magyarkanizsáról, ahol ő túlélte a második világháború borzalmait. Zsámbóki Józsefet, aki Belgrádban született, a városi cipész, Zsámbóki Pál mentette meg a kivégzéstől, ő menekítette el az akkori kisfiút Magyarkanizsára, saját szülővárosába. Majd saját fiaként nevelte fel.

– Azon gondolkodtam, miként tudnám meghálálni a városnak, hogy túléltem a háborút. Egy kiállítást szerveztünk megmentőim emlékére, ebben nagyon sokat segített Nyilas Mihály nekem – emelte ki Zsámbóki József, majd hozzátette: – Fél percen múlt az életünk. Ha akkor elfogtak volna bennünket, ma nem lehetnék itt. Mégis ami megtörtént, elmúlt. A jelen rövid. A jövőbe kell nézni, és Magyarkanizsát illetően nekem újabb terveim vannak – mondta tele szeretettel a 84 éves túlélő.