2024. március 28., csütörtök

Minél közelebb a voksolás, annál többen lesznek a politikai dresszüket lecserélő politikusok

Szinte már teljesen biztos, hogy a rendkívüli köztársasági választásokat április 24-én tartják meg, jelentette be Tomislav Nikolić köztársasági elnök.

Ahhoz, hogy előre lehessen hozni a választásokat, vagy a kormányfőnek kell lemondania, vagy a parlamentet kell feloszlatni, magyarázta az államfő, mondván: nem valószínű, hogy Aleksandar Vučić miniszterelnök lemond tisztségéről, így feltehetőleg a parlamentet fogják feloszlatni.

Ha a rendkívüli választások időpontjának tekintetében valóban április végében állapodunk meg, akkor a választásokat valamikor márciusban írják ki. A végső döntést azonban Vučić miniszterelnök hozza meg – magyarázta Nikolić.

Az államfő nyilatkozatához igazodik Aleksandar Vučić korábbi bejelentése is. Vučić közölte, hogy a választásokat nagyjából 45 napon belül írják ki és a kampány nagyon rövid lesz. A vonatkozó előírások értelmében a választási kampánynak legalább 45 naposnak kell lennie. Ha az illetékesek nem másítják meg elképzeléseiket, akkor a rendkívüli választásokat feltehetőleg március 10. környékén írják ki.

MINDENKI VUČIĆ ELLEN

Az SZHP más tisztségviselői már készülnek a kampányra. Veroljub Arsić köztársasági parlamenti képviselő elmondása szerint a haladók eddigi eredményeikkel próbálják megszerezni a polgárok támogatását.

Válaszolva az újságírói kérdésre, hogy a kampány ideje alatt hogyan lehet szétválasztani a köztisztséget a pártfunkciótól, Arsić megjegyezte, ez szinte lehetetlenség.

Találjanak egyetlen olyan országot, ahol ez sikerül. Függetlenül attól, hogy éppen kampány zajlik, a köztisztségviselőknek végezniük kell munkájukat, hiszen nem állhat meg az élet – érvelt Arsić.

Nebojša Stefanović belügyminiszter pedig abbéli aggodalmának adott hangot, hogy mindenki összefog Vučić ellen. Igaza volt a miniszterelnöknek, amikor azt mondta, mindenki összefog és együtt indul ellene, nyomatékosította Stefanović, majd példaként Milutin Mrkonjićot, a Szerbiai Szocialista Párt tiszteletbeli elnökét említette, aki kritikus hangnemben kommentálta a Prokop vasútállomás megnyitását.

IDEOLÓGIAI VÁLTÁS IGÉNY SZERINT

A választások témájához kapcsolódóan érdemes arról is szót ejteni, hogy ilyenkor mind gyakoribbá válna az „átigazolások”. Előfordul, hogy a választásokat megelőzően – elsősorban a helyi önkormányzatokban – egy teljes képviselői csoport lép át valamelyik másik pártba. Legutóbb Antalfalván történt ilyesmi, ahol a Liberális Demokrata Párt négy képviselője az SZHP-be tagosodott be. Az ügy érdekessége, hogy Antalfalván az SZHP és az LDP egyaránt a hatalmi koalíció tagja.

Dušanka Petrak, az LDP egyik átigazoló képviselője azt mondta, azért döntöttek ennek a lépésnek a megtétele mellett, mert a párt tartományi szervezetének határozata mentén az LDP a tartományban a Vajdasági Szociáldemokrata Ligával közösen indulna a választásokon. A másik ok pedig az volt, hogy szimpatikusnak találják Aleksandar Vučić politikáját, fűzte hozzá Petrak.

Az újságírók az SZHP helyi képviselőit is megkérdezték, hogy mi a véleményük a valamikori liberális tagokról, tekintettel arra, hogy Čedomir Jovanović, az LDP elnöke általában nem fogja vissza magát a haladók kritizálásának tekintetében. Nem Čedomir Jovanović csatlakozott hozzájuk, így semmi kifogásuk az új tagok ellen, válaszolták az antalfalvi haladók.

Mivel a képviselői mandátummal nem a politikai pártok, hanem a képviselők rendelkeznek, ezért az igény, illetve érdek szerint egyik pártból a másikba átigazoló képviselőket nem büntethetik meg a pártok. Đorđe Vuković, a Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) programigazgatója szerint úgy lehetne elejét venni a jelenségnek, ha módosítanák a választási rendszert és a polgárok nem listákra, hanem személyekre szavaznának, így később ők vonhatnák felelősségre a politikai dresszt cserélő politikusokat.

Maja Gojković, a Szerbiai Képviselőház elnöke is bírálta a hűtlen pártkatonákat, noha ő maga politikai karrierje során hat alkalommal váltott pártot.