2024. április 19., péntek

Nagybecskereken költözik a népkonyha

Hamarosan új épületbe költözik a nagybecskereki népkonyha, közölte Aleksandra Tanasijević, a Vöröskereszt helybeli intézményének igazgatója. Erre azért van szükség, hogy a rászorulóknak emberhez méltóbb körülmények között és jobb feltételek mellett oszthassák ki az élelmet.

Emberségesebb körülmények között osztják majd az ételt (Fotó: Kecskés István)

Emberségesebb körülmények között osztják majd az ételt (Fotó: Kecskés István)

Jelenleg ugyanis az emberek a Vöröskereszt Jovan Jovanović Zmaj utcai épülete előtt, a szabad ég alatt várakoznak az ételosztáskor, ami időjárási viszontagság esetén megnehezíti a helyzetüket. A rossz közlekedési viszonyok és a szűk hely a Vöröskereszt épületénél gondot okoz az élelmet szállító nyerges vontatókról való pakoláskor is.

Az önkormányzat támogatásával most a Miroslav Tirša utcában (a régi piac helyén) kaptak a célnak egy megfelelőbb épületet. A költségvetésből biztosították az épület felújításához szükséges összeget is. Már kiírták a közbeszerzési eljárást a munkálatok kivitelezésére, és amint az időjárási körülmények megengedik, a mesterek munkához látnak. Elsősorban a nyílászárók lecserélése és az épület homlokzati részének a felújítása a legfontosabb. Az új elosztó központ (a népkonyha és a raktárhelyiség) a tervek szerint még ez év júniusában átköltözik. Az új létesítménynek köszönhetően a népkonyha használói ezentúl a helyszínen is elfogyaszthatják az ebédet.

Nagybecskereken a népkonyha 1991-ben kezdte el a működését. Egészen 2003 elejéig működött, elsősorban az osztrák Vöröskereszt, a Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörös Félhold élelmiszer-adományainak a jóvoltából. Egy rövidebb ideig tartó megszakítás után folytatódott a munkája. A későbbiekben a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) is csatlakozott a támogatók sorába.
Nagybecskereken az utóbbi években mintegy kétezer család részesül szociális segélyben, a népkonyhán pedig háromszázan étkeznek. Mindenkinek félliternyi főtt étel jár, amelyet az Angelina Kojić-Gina diákotthon konyháján főznek. A főtt étel mellett élelmiszer-csomagokat is osztanak a környező településeken, azoknak, akik idősek, betegek, vagy egyéb ok miatt képtelenek bejönni a főtt ételért. Becslések szerint az ingyenételre szorulóknak a száma ennek a többszöröse.