2024. március 28., csütörtök

Trichinella járvány Čajetinában

Azt hitték, hogy vaddisznóhús okozta a fertőzést, mostanra azonban már nem biztosak ebben

Čajetina község területén járványnak nyilvánították a trichinózist, miután napról napra növekszik a fertőzöttek száma. Čajetina és Zlatibor környékéről eddig 178 személy jelentkezett trichinózis-fertőzés tüneteivel az užicei kórházban. A laboratóriumi vizsgálatok eddig 94 személy esetében támasztották alá a fertőzést, ám az orvosok elmondták, ez semmit nem jelent még, tekintettel arra, hogy a lappangási idő akár 45 nap is lehet. Tizenegy beteget benntartottak a kórházban, közülük négy gyermek.

Kezdetben mindenki azt hitte, hogy a fertőzés forrása két, nemrégiben lelőtt vaddisznó húsa. A vaddisznókat a helyi vadászok lőtték, elmondásuk szerint mindkettő húsából mintát adtak le az állatorvosnál, aki írásban erősítette meg, hogy a hús nem fertőzött.

Zoran Ivanović, az állat-egészségügyi felügyelőség vezetője most viszont azt mondja, hogy munkatársai folyamatosan járják a terepet és igyekeznek begyűjteni a szóban forgó vaddisznók húsát, illetve az abból készített termékeket. Eddig több mintát is megvizsgáltak, ám egyik esetben sem sikerült kimutatni a húsban a trichinellát. Egyelőre tehát nem tudni, hogy mi okozta Čajetina környékén a tömeges fertőzést.