2024. április 17., szerda

Vulin: Európának kell megoldania a menekültproblémát

Szerbiában jelenleg mintegy ezer menekült tartózkodik, jelentette be Aleksandar Vulin szociálisvédelmi miniszter, aki szerint az Európai Uniónak kell világos politikai megoldással előállnia a probléma rendezésére. Szerinte Szerbiának elsősorban önmagával kell foglalkoznia, saját területét és lakosságát megvédenie, ugyanakkor a területünkön áthaladó menekülteknek meg kell adni minden segítséget – mondta Vulin a Pinknek.

Mint mondta, az EU megalapítása óta a legnagyobb és legnehezebb vizsga előtt áll, és nem tudni mi történik, ha nem sikerül megoldást találni és minden tagországra egyazon szabályokat erőltetik rá.

Vulin ma Amszterdamba utazik, ahol a válságkezelés technikai kérdéseiről egyeztetnek az érintett országok képviselői.

– A menekülthelyzetet illetően Szerbiában normális a helyzet, de hogy tavasszal ismét napi 8000 emberre kell-e számítani, erre befolyással lenni nem tudunk, csupán felkészülni egy ilyen helyzetre – tette hozzá.

A miniszter értékelése szerint a határok lezárása nem jelent megoldást, ahogyan a menekültek útvonalán lévő többi ország viselkedik, ehhez alkalmazkodik majd Szerbia is. Vagyis, ha az európai országok lassítják a menekültek áthaladását, akkor Szerbia is ezt teszi majd.

Radoš Đurović, a menedékkérőket segítő központ igazgatója szerint tavaszra újabb menekülthullám várható, a kerítések építése pedig nem oldja meg a helyzetet, csupán az embercsempészet felvirágzását eredményezi majd, hiszen ezek az emberek nem fognak emiatt elállni szándékuktól, hogy bejussanak az EU-ba. Véleménye szerint amíg a menekülteket nem osztják el egy menetrend alapján Európa-szerte, addig a probléma nem lesz megoldva.