2024. április 20., szombat

Vučić és Ljajić pártjai együtt indulnak

Együtt vesz részt a köztársasági és tartományi választásokon a Szerb Haladó Párt és a Szerbia Szociáldemokrata Párt – jelentette be Aleksandar Vučić, a haladók elnöke. A két pártelnök javasolni fogja a pártok bizottságainak, hogy az önkormányzati választásokon is koalícióban vegyenek részt.

Vučić szerint Rasim Ljajić pártja a haladók legfontosabb koalíciós partnere. Ljajić is úgy értékelte, hogy a két párt eddig kiválóan együttműködött és a haladók minden ígéretüket teljesítettek, amit nekik tettek a 2014-es választások előtt, ezért nekik erkölcsi és politikai kötelességük a közös fellépés.

A kormányfő azt mondta, még nem egyeztettek Vuk Drašković Szerb Megújhodási Mozgalmával és a Szerbia Ereje Mozgalommal a közös indulásról. A Blic azonban úgy tudja, a megújhodóknak nem lesz helyük a haladók listáján, mert nem támogatták a parlamentben az idei költségvetést.