A korábbi évektől eltérően tegnap hidegben ugyan, de verőfényes napsütésben gyűltek össze a Razzia áldozatai rakparton lévő Család szoborcsoportnál azok, akik az 1942-es, újvidéki Hideg napok áldozataira emlékeztek. A gyászünnepségen több száz hozzátartozó és polgár hajtott fejet az áldozatok emléke előtt, az emlékművet különböző szervezetek képviselői, politikusok is megkoszorúzták.
Az egybegyűltekhez elsőként Miloš Vučević polgármester szólt, elmondta, hogy kötelességünk emlékezni és gyászolni ártatlan áldozatainkat, kötelességünk elítélni a gaztetteket elkövető „nem-embereket”, és ugyanakkor kötelességünk emberi, civilizált értékrend szerint élni! – Sohasem szabad felejtenünk! – hangsúlyozta a polgármester. Ivo Andrićot idézve figyelmeztetett arra, hogy „a rejtett seb nehezen és lassan heged be”. – Nem akarunk hallgatni, és feledni sem! 1942-ben több ezer szerbet, zsidót és romát, újvidékieket vetettek a jég alá a fasiszták, városunk örökké gyászolni fogja őket! A Dunába nemzedékeket veszejtettek, egy egész város odaveszett, ezek voltak a legsötétebb és legvéresebb napok városunk történelmében. Olyanok lelték halálukat azokban a napokban, akiknek csupán az volt a bűnük, hogy másik néphez, másik vallási csoporthoz tartoztak. Megengedhetetlen, elfogadhatatlan, miért is kellett megtörténnie? 1942 januárja után azonban városunk főnixmadárként felemelkedett a jeges sírból, a szörnyű, hideg napok megtanítottak bennünket arra, hogy csakis közösen és békében gördíthetünk akadályt bármilyen gaztettkísérlet elé! Büszkeségünk és emlékezetünk sohasem fog utat nyitni a bosszúnak, soha nem fogjuk elismerni a másság iránti türelmetlenséget! Jót mindig tehetünk, a jótettekért élünk, Újvidék most olyan város, amelyben szabadon létezhetünk, beszélhetünk, mind szerbül, mind romául vagy magyarul. Városunkban megbecsüljük és megértjük egymást, tiszteljük a másságot, ezért Újvidék hős város, a sikeres együttélés mintapéldája. Büszkék vagyunk városunkra! A remény éltet bennünket, a bánat, amelyet szívünkben hordozunk pedig örökké emlékeztetni fog arra, hogy nem létezik részleges szabadság! – hangoztatta Vučević.
Irinej pravoszláv püspök ezúttal nem volt jelen a megemlékezésen, helyette Jeronim püspök mondott gyászbeszédet. Ő is arra emlékeztetett, hogy az 1942-ben kivégzetteknek csak azért kellett meghalniuk, mert léteztek.
Isak Asiel szerbiai főrabbi egy madár látószögéből beszélt a második világháború szörnyűségeiről, képzeletbeli röpte során szárnyalt a befagyott Duna felett, a felett a lék felett, amely előtt a kivégzésre váró újvidékiek sorban álltak, türelmesen várták a végüket. Repült a varsói gettó felett, a haláltáborok gázkamrái felett... A főrabbi beszélt arról is, hogy mi lett volna akkor, ha a korabeli hatalmasok tudták volna, hogy a fasiszták mit tesznek a zsidókkal. – Ha Roosevelt elnök, Churchill kormányfő és a pápa tudtak volna a szörnyűségekről, megfékezték volna a Poklot – hallottuk többek között.
A megemlékezés végén a szoborcsoportot az újvidéki polgárok nevében elsőként a polgármester koszorúzta meg, őt követte Joseph Levi izraeli nagykövet. A szoborcsoport lábánál Magyarország diplomáciai képviseletének nevében koszorút helyezett el Szerencsés János, a belgrádi nagykövetség vezető konzulja. Az újvidéki zsidó község, a Szerbiai Zsidó Községek küldöttsége és a Matica Romska tagjai is koszorúztak, akárcsak a kivégzettek utódjai is.
Jelena Crnogorac, a városi képviselő-testület elnöke, továbbá az újvidéki zsidó község és a Matica Romska képviselői a Szerb Katonaság, azaz a folyamőrség hadihajójáról bocsájtották vízre a kegyelet virágait, a gyászrendezvény után a szoborcsoportot a Vajdasági Képviselőház nevében Pásztor István elnök és munkatársai is megkoszorúzták.
