2024. április 20., szombat

Újra összefognak a muzslyaiak

A Caritas támogatásából parkot létesítenek a nádas helyén

Muzslya Nagybecskerek helyi közösségeként soha nem részesült túlzott mértékben a közös kasszából. De szerencsére a múlt század hatvanas éveitől volt helyi járulék, aminek köszönve kiépült a közösség infrastruktúrája, kezdve az 55 kilométernyi úthálózattól és a járdáktól a víz-, gáz- és csatornahálózatig. A kétszázalékos helyi járulék egyfajta önállóságot biztosított számukra. Három évvel ezelőtt azonban nem szavazták meg a hozzájárulás folytatását.

(Fotó: Kecskés István)

(Fotó: Kecskés István)

Attól kezdve más forrásokból próbálnak eszközöket biztosítani a legalapvetőbb közművesítési szükségletekre. Mint ahogy Hallai Zoltán tanácselnöktől hallottuk, a legégetőbb probléma továbbra is a kerékpárút hiánya. A kiépítésével kapcsolatban már többször is ígéretet kaptak a város önkormányzatától, de annak megvalósítására mindmáig nem került sor. Remélhetőleg az idén elkészül a kerékpársávnak legalább az egyik szakasza. Ugyancsak az idén sor kerülhet a Kanász István-emlékpark létrehozására a Szervó Mihály utcában, amelyben a tragikus balesetben elhunyt pilóta lakott.
Az egyik legjelentősebb kommunális beruházás pedig a Nagybecskereki Püspökségi Caritas projektuma lesz, amely egy park létrehozását eredményezi majd a falu központjában levő nádas helyén.
A Nagybecskereki Caritas tavaly nyártól december végéig egy projektum keretében a természeti katasztrófák kockázatának csökkentéséről tartott képzéseket a muzslyai civil szervezetek és diákok részére. A cél az volt, hogy felhívják a közösség figyelmét a környezeti problémák orvosolásának fontosságára.
– Valójában ezeknek a műhelymunkáknak köszönve kristályosodott ki, hogy a helyi közösség egyik nagy kommunális problémája a falu központja közelében levő háromhektárnyi nádas, amelyet házak vesznek körül. Nagyobb esőzések után itt megáll a víz, nyáron szúnyogteleppé válik és tűzveszélyes. Megírtam a projektumot. Szerencsénkre az osztrák Caritas fogékony volt a környezetvédelmi projektum iránt, és jóváhagyta a támogatását – nyilatkozta lapunknak Halmai Tibor, a projektum koordinátora, a Nagybecskereki Püspökségi Caritas igazgatója.
Január első napjaitól már meg is kezdődött a projektum megvalósítása, amelynek kivitelezését héttagú bizottság végzi majd. Ahogy az idő megengedi, megkezdik a nádas irtását, a feladat pedig az, hogy másfél éven belül, 2017 júliusáig fákkal és egyéb növényzettel beültetett zöldövezetet varázsoljanak a mostani nádas helyére. A projektum sikeres megvalósításához önkéntes munkára is szükség lesz, amiből az eddigiek folyamán Muzslyán soha nem volt hiány. Remélhetőleg így lesz majd ezúttal is. Ennek a garanciája lehet az is, hogy a helyi közösségben működő több mint húsz civil szervezet mindegyikében kinyilvánították segítőkészségüket.