2024. április 19., péntek

Menekültek jöttek s mentek?

Csütörtök hajnalban mintegy száz menekült érkezett a szabadkai befogadó központba, de a hírek szerint a nap folyamán távoztak is

Két, menekültekkel teli autóbusz érkezett a csütörtökre virradó éjszaka folyamán a szabadkai befogadó központba. A 118 menekült zöme dokumentumaik alapján Szíriából, Afganisztánból és Irakból érkezett.

Délben már újra üres volt a befogadó központ (Fotó: Molnár Edvárd)

Délben már újra üres volt a befogadó központ (Fotó: Molnár Edvárd)

Milimir Vujadinović, a Városi Tanács szociális ügyekkel megbízott tagja elmondta, az ősszel a német ASB alapítvány finanszírozásával épült központ ezzel igazolta létjogosultságát, ugyanis a korábbi évektől eltérően az idén a menekültek egy helyre kerültek, nem pedig az olyan spontán kialakult helyeken gyülekeznek, mint amilyen az egykori téglagyár, a szeméttelep, vagy a Palics központjában lévő park.

A befogadó központ a Menekültügyi Biztosság hatáskörébe tartozik és az ő általuk kidolgozott menetrend szerint kerültek az emberek Szabadkára. A menekültek között voltak olyanok is, akiknek az egészségi állapota igencsak rossz volt, ők orvosi ellátást kaptak, illetve a Vöröskereszt élelmiszercsomagot osztott ki közöttük.

A menekülteket azért irányították át Szabadkára, mert az ország többi részén lévő központok megteltek és a hideg időjárás miatt mindenkinek menedéket kíván a kormány biztosítani. A két busz egyike szerda éjszaka, a másik pedig csütörtök hajnalban érkezett Szabadkára a šidi és preševói befogadóközpontokból.

A tanácsos hangsúlyozta, hogy a lakosság semmit nem fog észrevenni az egészből, az önkormányzat pedig mindent megtesz azért, hogy az érkezők emberséges elbánásban részesüljenek.

A menekültek között főleg fiatalok voltak, de két család is érkezett, kiskorú gyerekekkel. A legtöbben azt mondták, háborús övezetből érkeztek és Németországba vagy Ausztriába szeretnének eljutni.

Vujadinović azt mondta, a menekültek nem maradnak hosszabb ideig, az ő feltevései szerint csütörtökön este vagy legkésőbb ma reggel utaznak tovább. A helyszínen lapunk munkatársának a kora délutáni órákban ott dolgozók azt mondták, az éjjel érkezett személyeket már tovább is vitték, tehát alig fél napig voltak itt. A tanácsos nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy az elkövetkező napokban számítani kell-e újabb érkezőkre.

A Tuki ugarokban lévő befogadó központ 580 négyzetméteren terül el, és hozzávetőleg 150 ember befogadására alkalmas. A menekülteket fűtött helyiségekben helyezték el, az objektumok rá vannak kapcsolódva a gázvezetékre és a szennyvízhálózatra is. Az esetleges kiskorú személyeket a Kolevka felújított épületében helyezik el.