2024. március 29., péntek

Kilenc év börtön

Egy év tárgyalás és előzetes letartóztatás után elítélték Oliver Ivanovićot

Annak ellenére, hogy decemberben még felmentő ítéletben bízott, Oliver Ivanovićot, a koszovói Szerbia, Demokrácia, Igazságosság elnevezésű polgári kezdeményezés elnökét a Kosovska Mitrovica-i törvényszék az 1999-ben elkövetett háborús bűnök vádjával kilenc év börtönbüntetésre ítélte. A másik vád alól – miszerint 2000-ben gyilkosság és gyilkossági kísérlet résztvevője volt – pedig felmentették.

Oliver Ivanovićot egy évvel ezelőtt, 2015. január végén tartóztatták le. Háborús bűnökkel vádolták, azzal, hogy 1999. április 14-én Ivanović a Hídőrök félkatonai alakulat vezetőjeként Dragoljub Delibašić nyugdíjazott rendőrezredessel, aki szintén a vádlottak padján ült, etnikai alapú tisztogatásra buzdítottak. Ivanovićot (és még két személyt) azzal is vádolták, hogy 2000. február 3-án Koszovó lakossága ellen háborús bűnt követett el, mert Kosovska Mitrovicában arra ösztönzött egyeseket, hogy több albán személyt meggyilkoljanak. A bírósági kihallgatás során, amely még 2014 decemberében elkezdődött, 81 tanút hallgattak ki, közülük egyik sem erősítette meg Ivanović bűnösségét. Letartóztatása óta Ivanovićot előzetesben tartották. Ő folyamatosan ártatlanságát bizonygatta. Vallomása szerint 1999. március 24-e és június 10-e között, amíg Koszovó területén háború folyt, a Feronikl vállalat igazgatóhelyetteseként dolgozott Pristinában. Uniformist nem viselt. Ivanović kéréssel fordult az igazságszolgáltatáshoz, hogy szabadlábon védekezhessen, de a 2015. január óta tartó előzetes letartóztatását az EULEX meghosszabbította, kérvényét pedig elutasították azzal az indokkal, hogy szabadlábon való védekezése során befolyásolhatja a tanúkat.

A tárgyalást tegnap 10 órakor kellett volna megkezdenie a Kosovska Mitrovica-i bíróságnak, ám műszaki meghibásodás miatt végül fél óra késéssel, hangosítás nélkül vezették le. Oliver Ivanovićot 9 év börtönbüntetésre ítélték, Dragoljub Delibašić nyugalmazott rendőrt azonban felmentették a vádak alól, csakúgy, mint Nebojša Vujačićot és Ilija Vujačićot is, akiket gyilkossággal és gyilkossági kísérlettel vádoltak. Az EULEX bírósági tanácsának döntése alapján Ivanović házi őrizetben lesz addig, amíg az ítélet nem lesz jogerős, habár az ügyész azt kérte, hogy a börtönbüntetés letöltését azonnal kezdje meg.

A Roxana Komsa által vezetett bírósági tanács ítéletindoklásában kiemelték, az 1999-ben Kosovska Mitrovica déli részén elkövetett bűncselekmények minden gyanú felett állnak: – Azon a napon számos albán család kényszerült arra, hogy elhagyja otthonát. A nőket, a gyerekeket és az időseket elkülönítették, a férfiak közül pedig 15-öt az utcán tartóztattak, 6-ot pedig Albániába küldtek. Ezen a napon Oliver Ivanovović volt az ellenőrzőponton Mitrovica ezen részén. Kék uniformist viselt, és fegyvere is volt. Ekkor 4 albán férfit meggyilkoltak. Oliver Ivanović tudott a gyilkosságokról és a civil lakosság elüldözéséről, önként vett részt a terv végrehajtásában – emelték ki az indoklásban.

Božo Prelević ügyvéd arra számít, hogy az ítélet felborzolja majd a közvélemény kedélyeit, hiszen véleménye szerint a Kosovska Mitrovica-i bíróság nem rendelkezett kellő bizonyítékkal egy ilyen ítélet meghozatalához. Prelević azt is kiemelte, hogy Ivanovićot politikusként ítélték el, annak ellenére, hogy a Koszovón elkövetett háborús bűnökkel a hágai törvényszék van megbízva.

Aleksandar Vulin foglalkoztatási, munkaügyi miniszter szerint Ivanović ítélete az igazságügy megerőszakolása. Mint kiemelte, lehetetlen, hogy egy személy, akit egyetlen tanú sem látott a bűncselekmény helyszínén, bűnös legyen. Hozzátette, az ilyen bűnökért kilenc év börtön nevetségesen kevés, de ha valaki nem gyilkos, akkor meg mi alapján kap ilyen súlyos büntetést.

Rasim Ljajić kereskedelmi és telekommunikációs miniszter szerint az ítélet inkább politikai, mintsem az igazságon alapszik.

Marko Đurić, a szerb kormány Koszovó-Metohijával megbízott irodájának igazgatója szerint ez az ítélet után komolyan meg kellene fontolni, hogy folytatni kell-e Pristinával a tárgyalásokat.

Milovan Drecunnak, a koszovó-metohijai parlamenti bizottság elnökének a megítélése szerint Ivanović ítélete politikai stabilitást és biztonságot hoz majd Koszovó északi területein. Mint mondta, ez az ítélet bizonyíték arra, hogy a szerbek is megbűnhődnek a tetteikért.

Milan Antonijević, a YUCOM igazgatója szerint nem volt elég bizonyíték az ítélethez, így meg kell várni a jogerős ítéletet.

Milena Ivanović Popović, Ivanović felesége még mindig bízik a felmentő ítéletben, mint mondta, a politikai döntés csak azt bizonyítaná, hogy az EULEX nem képes elvégezni azt a feladatát, amellyel megbízták, vagyis hogy mindenki igazságos elbírálásban részesüljön.