2022. június 29., szerda

Keserű lesz a cukor

Újév óta semmi sem korlátozza, hogy az Európai Unió országai cukrot szállíthassanak Szerbiába. Már elöljáróban le kell szögezni, hogy ez igen jól fog jönni a fogyasztóknak, hiszen az eddiginél sokkal nagyobb lesz a konkurencia ezen a piacon, s okkal várható, hogy belátható időn belül a boltokban kevesebbet kell fizetnünk ezért az élelmiszerért. Ez azonban az éremnek csak az egyik oldala.

A másik – igen keményen – a cukorgyárakat fogja érinteni. Számos ország kormánya ugyanis a költségvetésből nem kevés összeggel támogatja a mezőgazdaságot, s ennek eredményeként a gazdák a valódi árnál olcsóbban adhatják át terményeiket a feldolgozóiparnak. A gyáraknak is jut a központi kasszából, tehát a cukor (zöldségféle, hús…) nyomott áron kerül a piacra. Az sem mellékes körülmény, hogy a fejlett államokban a miénknél hatékonyabban használják a termőterületeket, és a termelési technológia is messze előttünk jár.

Mindezek eredményeként nagyobb hozamot érhetnek el, vagyis jelentős mennyiségű termény és termék jut exportra, meglehetősen kedvező áron.

Nálunk, főleg az utóbbi egy-két évben, éppen fordított a helyzet. Bevalljuk-e vagy sem, a tények azt mutatják, hogy szegény ország vagyunk, tehát minden dinárra oda kell(ene) figyelnünk. A baj azonban ott kezdődik, hogy a kormány – meglehetősen észszerűtlenül – a legeredményesebb ágazatot, vagyis a mezőgazdaságot és az élelmiszer-termelést sújtja. Éppen a közelmúltban csökkentette drasztikusan a területalapú támogatást, tehát okkal várható, hogy a mezőgazdasági termények ára az idén nem fog csökkenni. Sőt. Vagyis a cukorrépáért a gyáraknak az eddiginél többet kellene fizetniük, ha nyersanyaghoz akarnak jutni. A csökkentett répaár már tavaly drasztikusan éreztette hatását, hiszen a 2014-es esztendőhöz képest az elmúlt évben csaknem megfeleződött a termőterület. A tavalyelőtti 70.000 hektár helyett 2015-ben már csak 42.000 hektáron termett cukorrépa, s ez természetesen igen komolyan kihatott a cukorgyártásra is.

Régebben Szerbiában 11 cukorgyár működött, mindegyiküknek jutott elég nyersanyag, és az ott dolgozók is több, mint szolid fizetést kaptak. Ezzel szemben tavaly csak öt üzemben folyt a termelés, és ez tükröződött a piacra, pontosabban a raktárba került cukor mennyiségén is. Tavaly ugyanis 546.000 tonna cukrot gyártottak az üzemek, vagyis 300.000 tonnával kevesebbet, mint egy évvel korábban, így sokkal kevesebbet exportálhattak. Elsődleges céljuk ugyanis – a kormánnyal kötött korábbi megállapodásuk alapján – a hazai szükségletek kielégítése. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a múlt évi mennyiségből szinte semmit sem szállíthatnak külföldre.

Nagy érvágás ez számukra, hiszen a bevételük is hasonló arányban csökkent. Ha az idén „betörnek” Szerbiába a külföldiek, az áraikkal jószerivel a földbe döngölhetik a mi üzemeinket. Lévén, hogy privatizált, tehát (külföldi) magánkézben levő termelési egységekről van szó, a tőkés meglehetősen könnyen felszámolja a nálunk levő, ilyen jellegű érdekeltségeit. Ezt annál inkább gond nélkül megteheti, mert már régen „kivette” belőle azt a pénzt, amennyit fizetett egy-egy gyárért. S ha bezárnak a cukorgyárak, családok ezrei maradhatnak munkahely és kenyérkereseti lehetőség nélkül.

Ez pedig megkeserítheti az olcsó külföldi cukrot.