2024. március 29., péntek

Volt egyszer egy Újvidék 126.

Az újvidéki zsidóságról 2.

Az Újvidékre költöző zsidóság foglalkozásra való tekintettel a hagyományosnak mondható zsidó foglalkozásokat űzte. Természetesen, azokon a kereteken belül, amelyeket számukra a zsidók foglalkozását korlátozó előírások engedélyeztek. A túlnyomó többségben lévő nem zsidó lakossággal, így a városi vezetőséggel is.

Ebből eredtek az összetűzések és nézeteltérések. A levéltári és a régebbi szakirodalomban leggyakrabban előforduló Hirschl és Löbl vezetéknevek csak arról vallanak, hogy az újvidéki zsidó lakosság között is erőteljes volt a vagyoni és társadalmi rétegeződés, és ezek a vezetéknevek az újvidéki zsidóság vezéregyéniségeinek a vezetéknevei is. Az összeírásokba és nyilvántartásokba viszont csak azoknak a zsidóknak a neve került be, akik háztulajdonosok voltak. Amint azt már jeleztük, Újvidéken a helybeli zsidóknak a magyarországi átlagon felül volt lehetőségük a házak adásvételére, és ez nemcsak a zsidó közösségen belül volt gyakori jelenség, hanem a keresztény és a zsidó közösség tagjai között is. Ez a viszony azonban gyakran nem volt idillikus, és a levéltári forrásokban gyakoriak úgy a zsidó, mint a keresztény tulajdonosok panaszairól szóló jegyzőkönyvek. A nézeteltérések nem korlátozódtak a házak és a telkek adásvételére, hanem egyéb gazdasági tevékenységre, leggyakrabban a kereskedelemre és kézművességre is. A keresztényeket maguk köré gyűjtő céhek gyakran emeltek panaszt olyan városi engedélyek visszavonására vonatkozóan, amelyek a saját állításaik szerint „veszélyeztették” a keresztény kézműveseket és szakmai egyesületeiket, vagy indokolatlan áremelkedést, az áru drágulását idézték elő. A városi határozatok ellen a zsidó kereskedők, így 1786-ban Hirschl Perl is a felsőbb szervnek számító Helytartó Tanácshoz fordult azzal a kéréssel, hogy utasítást adjon a városi tanácsnak arra, hogy engedélyezze számára a szabad kereskedést, mint a többi „védett zsidónak”, és hogy tevékenységében senki se zavarja. Panaszában arra hivatkozott, hogy Hirschl Perl Újvidéken született, hogy édesapja, Hirschl Löbl házában él, és hogy tisztességes zsidóként tartják számon. A városi magisztrátus azonban kérését nem tartotta jogosnak arra hivatkozva, hogy a zsidók számára csak a kisebb méretű kereskedés engedélyezett, és nem a „formálisan alapított” kereskedő cég megalapításának a joga is. A magisztrátus szerint ezzel a keresztény kereskedők előjogai csorbultak volna. A zsidók gazdasági tevékenységének terjeszkedését tehát még az újvidéki városatyák sem tűrték. Ezt azzal magyarázták, hogy a szabad zsidó kereskedés csökkentette volna a rendes adófizetők számát, „mert a zsidók adói csekélyek, és az elszegényedő keresztény kereskedők pedig az országot terhelték volna”. Löbl Perlnek viszont nem vitatták el azt a jogát, hogy tanuljon ki valamilyen szakmát vagy a várostól nem messze lévő valamelyik faluban „kisebb boltot” nyisson magának. Hogy állításának nyomatékot adjon, a városi tanács mellékelte az 56 újvidéki szatócs névsorát, akik közül 7 volt katolikus vallású, míg a többi szerb és görög, és azt az 1453 forint értékű összeget is, amelyet ezek a kincstárnak adó fejében befizettek. Az Újvidéken működő kézművesek és kereskedők sorsa gazdasági összeköttetéseik folytán szinte állandó függőségben volt az akkor még török fennhatóság alatt lévő szerbiai eseményekkel. Így az első szerb felkelés ideje alatt, 1807-ben a felkelők által elfoglalt Belgrádból a zsidók Zimonyba, onnan pedig Újvidékre szöktek, minek folytán a már így is jelentős számú zsidóság száma megnőtt a városban. Ezek pedig lévén, hogy a zsidó közösség Rosenzweig Löbl vezetésével Magyarország távolabbi megyéiben is adománygyűjtésbe fogott a megsegítésükre, feltételezhetően a kezdetekben, amíg fel nem találták magukat, szegénységben tengődtek. Mindenesetre, Újvidékre költözésük csak megnövelte a már helybelinek számító zsidóság számát, akik a békésebb időszakokban, lévén, hogy a török birodalomból jöttek, régebbi összeköttetéseiket gyorsan és okosan ki tudták használni.